Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A spanyolok a világbajnokság utáni első tétmérkőzésükön 4-0-ra verték Liechtensteint, és alighanem Észak-Írországban is három ponttal számoltak, ám ehelyett nagy meglepetésre vereséget szenvedtek Belfastban.

Pedig a hispánok számára nem kezdődött rosszul a találkozó, ám hiába szerezték meg a vezetést, Xabi Alonso hatalmas hibája nyomán (a középpályás előbb hagyta lepattanni a labdát a saját 16-osán belül, majd haza akarta fejelni) David Healy egyenlített, és ugyanő egalizált a második félidőben is egy szabadrúgást követő begyakorolt kombinációból.

A slusszpoén azonban még hátravolt: tíz perccel a lefújás előtt Maik Taylor hatalmas kirúgása átpattant a spanyol védőkön, Healy lecsapott rá, és mintegy 20 méterről a kinn álló Iker Casillas feje felett a hálóba emelt. Az ibériai sajtó a 2000-es Eb-selejtezők során Cipruson elszenvedett 3-2-es vereséghez hasonlította a találkozót: a spanyol csapat akkor is egy alacsonyabban rangsorolt gárda otthonában kapott ki ugyanilyen arányban, sőt a hazaiak győztes találata akkor is egy átemelésből született.

Akkor az a kudarc a szövetségi kapitány, Javier Clemente állásába került, és állítólag Luis Aragonés is felajánlotta lemondását, de a szövetség azt nem fogadta el. Pedig a spanyolok az Észak-Írországban elszenvedett vereség után Svédországban is kikaptak - márpedig utoljára 1991-ben fordult elő, hogy a nemzeti csapat két egymást követő tétmérkőzésen vereséget szenvedett volna!

Aragonés ennek ellenére is maradt, viszont innentől kezdve nem hívta meg Raúlt a válogatott keretbe, a spanyol válogatott pedig ezentúl egyszer sem botlott: a sort a dánok elleni hazai győzelem nyitotta, amihez persze az is kellett, a vendégek balhátvédje, Niclas Jensen villámgyorsan összeszedjen két sárga lapot, és így a hazaiak a meccs nagy részét emberelőnyben játszották végig. Az első félidőben sikerült is kétgólos előnyhöz jutniuk a valenciai duónak köszönhetően (Fernando Morientes és David Silva is parádés gólt ért el), de a második félidő elején a vendégek szépítettek, és így a Santiago Bernabéu stadion közönsége az utolsó percekig izgulhatott.

Forrás: EPA

A szövetségi kapitány magányossága: Luis Aragonés

A folytatásban sorra jöttek a győzelmek, miközben Aragonés meccsről meccsre mást próbált ki csatárposzton David Villa mellett. Lettország ellen például két újoncot is avatott Roberto Soldado és az RCD Espanyol játékosa, Luis García személyében, de megfordult ebben a csapatrészben Raúl Tamudo, Fernando Torres és Morientes is.

A győzelmi széria Izlandon szakadt meg, ahol a spanyolok csak nagy szerencsével mentettek pontot. Xabi Alonso kiállítása miatt a meccs nagy részét emberhátrányban gürcölték végig, és miután a hazai gárda megszerezte a vezetést, nem sok jel mutatott arra, hogy a hispán gárda jó lehet egy döntetlenre. A vendégek becsületére legyen mondva, tíz emberrel is mentek előre, és a mestert az igazán nagy blamázstól a csereként beküldött Andrés Iniesta mentette meg.

A spanyol sajtó kissé méltatlanul bánt a trénerrel, aki a Lettország elleni hazai győzelem után már sajtótájékoztatót sem tartott. Hogy Aragonést kemény fából faragták, azt később is bizonyította, amikor a rengeteg sérülés és a sajtókampány ellenére sem hívta be a keretbe Raúlt a dánok elleni, idegenbeli találkozóra. Helyette az RCD Espanyol csatára, Tamudo került a csapatba, aki góllal és gólpasszal vette ki a részét a győzelemből, ami tulajdonképpen biztosította a továbbjutást a csapat számára. Az utolsó előtti játéknapon a spanyol-svéd összecsapás elméletben rangadónak számított, a skandinávok azonban nem erőltették meg magukat Madridban.

A hispánok viszont ki akarták szolgálni közönségüket, és ez maximálisan sikerült is nekik, a főszereplő pedig a balhátvéd Joan Capdevila lett. A bekk egy szögletvariációt követően megszerezte a vezetést a hazaiaknak, majd gólpasszt adott Iniestának (akinek ez már a harmadik találata volt a selejtezősorozatban), a második játékrészben pedig az ő lövését követően került a labda Sergio Ramoshoz, aki a hálóba bombázta a kipattanót. Aragonés pedig kijelentette: az Eb után távozik a válogatott éléről...