Hollandia álomfocizott, Itália összeomlott

Vágólapra másolva!
Az osztrák-svájci labdarúgó Európa-bajnokság harmadik játéknapján, a C jelű "halálcsoport" második találkozóján (a francia-román meccs 0-0 lett) Marco van Basten holland válogatottja a legendás - kontrákra és villámgyors letámadásokra épülő - totális futballal lenullázta a Fabio Cannavaro nélkül igencsak sebezhető védelmű, két éve világbajnok címet nyert olasz válogatottat. A 3-0-ra végződött találkozón (amelyen az első gól igen vitatható, lesgyanús körülmények között esett) pörgős és változatos játékot, pazar gólokat és egy fantasztikus holland csapatot láthattak a berni nézők, s bár az olaszoknak is rengeteg helyzetük volt, nem tudtak mit kezdeni a futballtaktikai leckét bemutató oranjéval.
Vágólapra másolva!

Nem kellett sokáig várni a foci-Eb első csúcsrangadójára, igaz, a C csoport olyannyira bivalyerős, hogy itt szinte minden párosítás elmenne akár döntőnek is. Elég, ha felidézzük a két évvel ezelőtti vb-finálét, amelyben Franciaország és Olaszország találkozott, utóbbi együttes 11-esekkel diadalmaskodtak.

A koraesti, dögunalmas és 0-0-ra végződött francia-román meccs után mindenki arra számított, hogy a holland és az olasz gárda megmutatja, milyen is a jó foci.

A berni találkozó előtt a drukkerek is összecsaptak, ám nem kell megijedni, nem volt bunyó, a verseny célja a bohóckodás volt. A két csapat fanatikusai - a távirati iroda tudósítása szerint - az összecsapás előtt már több mint három órával "felkészülési mérkőzést" vívtak egymással, igaz, győztest nem lehetett hirdetni, hiszen kapukat nem használtak a játékosok.

A szurkolók néhány elképesztő, már-már stílusteremtő viselettel próbálták meg felhívni magukra a figyelmet: olasz oldalon a zöld-fehér-piros paróka szinte kötelezően ott volt a fejeken, míg a hollandok tetőtől talpig narancssárgában pompáztak. Utóbbi nem lenne meglepő, ám sok esetben a férfiak női szoknyában és a holland népviseletnek megfelelő fapapucsban topogtak a stadion környékén. Nem volt ritka náluk a kukásmellény viselete sem, a lényeg, hogy narancssárgán rikítson.

A két jó kedélyű társaság szinte magától értetődően relikviákat is cserélt. Ennek megfelelően nem volt ritka az olyan szurkoló, aki olasz nemzeti trikolóros parókát narancssárga mellénnyel viselt, miközben fújta az olasz dudát és csattogott a klumpájában.

Ami a helyszínt illeti, magyarként érdemes megemlékezni, mi történt itt 54 évvel ezelőtt. Az 1954-es világbajnokság döntőjében, július 4-én a magyar Aranycsapat és az NSZK együttese találkozott egymással: Puskásék a csoportkörben megsemmisítő, 8-3-as diadalt arattak a németek felett, a fináléban viszont - hatalmas meglepetésre - 3-2-es vereséget szenvedtek.

A berni felújított létesítmény előtt ma is megtekinthetik a drukkerek az akkori eredményjelzőt, amin most is ott díszeleg az "Ungarn 2 Deutchland 3" felirat. A hatalmas tábla előtt hétfőn néhány "dühös" magyar drukkert lehetett látni, akik több mint fél évszázad távlatából sem értették igazán, miként fordulhatott elő, hogy a futballtörténelem egyik legjobb csapata világbajnoki aranyérem nélkül maradt.

Néhány idősebb szurkoló hosszú percekig ácsorgott az eredményjelző előtt és áhítattal nézte az akkori eredményt, egyúttal pedig visszagondolt a páratlan mérkőzésre és a magyarok legjobbjaira, Puskásra, Bozsikra, Cziborra és Grosicsra. A berni csoda számunkra már-már tragédiával ért fel...

Ami pedig a holland-olasz meccset illeti, az oranjéből kimaradt Robin van Persie és a sérült Arjen Robben, így Ruud van Nistelrooyt Rafael van der Vaart, Wesley Sneijder és Dirk Kuyt támogathatta a középpályáról (Marco van Basten 4-2-3-1-es felállásban küldte pályára fiait).

A két hadvezér, Roberto Donadoni és Marco Van Basten edzőként szemtelenül fiatalnak számít (előbbi 44, utóbbi 43 éves), és piszok jól ismerik egymást, a Milanban ugyanis több éven keresztül egy csapatban szerepeltek.

Donadoni nem meglepő módon a 4-3-3-as felállást választotta, s ami a támadó alakzatot illeti, Luca Toni mellett-mögött Antonio Di Natale és Mauro Camoranesi kapott lehetőséget (Alessandro Del Piero tehát kimaradt). A középpályára (Andrea Pirlo és Gennaro Gattuso társaságában) bekerült a Barcától nemrég a Milanhoz szerződött Gianluca Zambrotta is, aki a 2000-es Eb olasz-holland elődöntőjén piros lapot kapott.