Van Bastenék odacsapnának a románoknak

Vágólapra másolva!
A hollandok, akiket zavar, hogy francia és olasz részről azt feltételezik róluk, válogatottjuk nem fog győzelemre játszani utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzésén a románok ellen, öt pontba gyűjtötték, miért van ez másként.
Vágólapra másolva!

1. A holland mentalitás
"Már azt tragikusnak találom, ha a nyaralás alatt kikapok pingpongban, hát még, ha a románoktól futballban ...". Robin van Persie kijelentése jól jellemzi a holland mentalitást, ami röviden így foglalható össze: mindig győzni.

"Ha a franciák vagy az olaszok lennének hasonló helyzetben, biztosan ellazsálnák ezt a mérkőzést, mi nem, mert nem ilyen a gondolkodásunk" - szögezte le egy, a Telegraafnak, a legnagyobb holland lapnak tudósító holland újságíró.

2. A szurkolók tisztelete
Több tízezer holland drukker utazott el Bernbe, hogy buzdítsa kedvenceit. Ötvenezren voltak a városban pénteken, a franciák elleni mérkőzésen, körülbelül harmincezren lesznek kedden. Nehéz nem kiszolgálni őket. "Svájcban hazai pályán játszunk, nem csaphatjuk be a szurkolóinkat" - mondta a védő Khalid Boulahrouz.

A Maurice de Hond nevű amszterdami intézet felmérése szerint a hollandok 90 százaléka úgy véli, a csapatnak győzelemre kell játszania, nyolc százaléknyian gondolják, hogy a válogatott mérlegelhet, a többiek nem nyilvánítottak véleményt.

3. A cserék minősége, motiváltsága
Marco van Basten szövetségi kapitány nem titkolja, hogy néhány játékost pihentet a románok elleni mérkőzésen. Vagyis lehetőséget biztosít a minőségi cseréinek, akik elvileg hasonló teljesítményre képesek, mint az alapemberek. Robin van Persie, Arjen Robben, Demy de Zeeuw, Klaas-Jan Huntelaar, John Heitinga, Ibrahim Afellay vagy Wilfred Bouma nem volt kezdő az első két mérkőzésen, többségüknek a románok elleni fellépés bizonyítási lehetőség lenne arra vonatkozóan, hogy a kapitány a későbbiekben többször számíthat rájuk.

4. Revánsvágy
A hollandok a második helyen végeztek a selejtezős csoportjukban... éppen a románok mögött. Otthon gól nélküli döntetlent játszottak, idegenben 1-0-ra kikaptak. Szeretnek revánsot venni.

"Nem a legjobban játszottunk e két alkalommal, a legjobbjaink közül néhányan hiányoztak, mások formán kívül voltak. Ma más a helyzet" - véli John Van't Schip, Van Basten segítője.

5. Lendületben kell maradni
A hollandok győzelmi szériában vannak. Minden sikerül nekik. Egy vereség megakaszthatná őket. "Optimálisan futballozunk, minden mérkőzés fontos, mindegyiknek van tanulsága" - szögezte le a szövetségi kapitány.

Forrás: EPA

Van Bastenék sportszerűségből is jelesre vizsgáznak

S hogy ki hogyan juthat tovább a "halálcsoportból"? A C csoportban egy továbbjutó már biztos: a két győzelemmel éllovas hollandoké. A kétpontos románoknak, illetve az 1-1 pontnál járó olaszoknak és franciáknak azonban számolgatniuk kell a negyeddöntőért.

A csoport állása:
1. Hollandia 6 pont (7-1-es gólkülönbség)
2. Románia 2 (1-1)
3. Franciaország és Olaszország 1 (1-4)

Franciaország negyeddöntős, ha:
- legyőzi Olaszországot és a románok nem verik meg a hollandokat.

Olaszország negyeddöntős, ha:
- legyőzi Franciaországot és a románok nem verik meg a hollandokat.
- 1-1-es vagy annál gólgazdagabb döntetlent játszik a franciákkal, és a románok kikapnak a hollandoktól. Ebben az esetben mindhárom csapat 2-2 ponttal állna, egymás ellen azonos gólaránnyal, és a lőtt gólok száma számítana.
- 0-0-t játszik a franciákkal, és a románok 3-0-ra kikapnak a hollandoktól. Ebben az esetben azonos lenne a három együttes pontszáma és gólaránya is, az UEFA-együttható pedig az olaszoknak kedvezne.

Románia negyeddöntős, ha:
- legyőzi Hollandiát.
- döntetlent játszik Hollandiával, miközben az olaszok ugyancsak ikszelnek a franciákkal.
- két góllal kikap a hollandoktól, és az olaszok 0-0-t érnek el a franciákkal. Ebben az esetben a pontszám azonos lenne, de a gólarány a románok javára döntene. Ugyanez vonatkozik arra is, ha a románok 4-1-re vagy 5-2-re maradnak alul.