Donadonit lemondatnák, ő viszont maradna

Vágólapra másolva!
Nem mond le posztjáról a spanyolok elleni Európa-bajnoki negyeddöntős vereséget követően Roberto Donadoni, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, bár egyes talján lapok már Marcello Lippi visszatéréséről cikkeznek.
Vágólapra másolva!

"Nem tudom, miért kellene felállnom a kispadról. Úgy gondolom, nem egy olyan mérkőzés után kell ezt tenni, amikor büntetőkkel kaptunk ki, azaz csak egy-két méteren múlott, hogy továbbjutunk vagy kiesünk" - mondta a tréner olasz újságíróknak, akik a mérkőzés után gyakorlatilag már "visszahelyezték" korábbi állásába Marcello Lippit, a két éve világbajnoki címet nyert Squadra Azzurra trénerét.

"Elhamarkodott dolog lett volna rögtön az összecsapás után döntést hozni, de hamarosan kiértékeljük a kontinensviadalon történteket" - nyilatkozta Giancarlo Abete, az olasz szövetség elnöke.

Az olasz lapok már korántsem ilyen visszafogottak, hiszen a Corriere dello Sport például "Olaszország, Lippi visszatér" címmel jelent meg a mérkőzés másnapján. Az újság a meccs tudósításában elismeri, "Spanyolország jobb volt és győzött".

Noha Donadoni pár nappal a kontinensviadal rajtja előtt hosszabbította meg két évvel a szerződését, a Gazzetto dello Sport is úgy véli, ezzel a búcsúval véget ért az ő nevével fémjelzett korszak.

"Cesc Fabregas 11-ese vethetett véget Donadoni-érának a Squadra Azzurránál" - olvasható a tudósításban. Az értékelések szerint Donadoninak nem a korai búcsú, sokkal inkább a mutatott, elképzelés nélküli játék miatt kell távoznia, s erre a produktumra az sem lehet magyarázat, hogy Fabio Cannavaro és Andrea Barzagli kidőlt, míg Andrea Pirlo és Gennaro Gattuso eltiltott volt.

A Corriere della Sera arról ír, hogy a vasárnapi egy demoralizáló vereség volt a kilátástalan játék miatt, amely "a kihaltnak hitt catenaccio-ra emlékeztetett, pedig mostanáig azt hihette mindenki, hogy ez teljesen eltűnt az olasz futballból". A lap azt is megemlíti, Toni fizikálisan nem bírta a terhelést és így Donadoni vele együtt süllyedt el, amelynek "hamarosan meglesznek a következményei".

Küldje a #FUTBALLMMS kódszót sms-ben a 777-re, és fotókkal kiegészített információkhoz juthat mindössze havi 499 forintért! A regisztrációs sms díja 72 forint.
A szolgáltatást T-Mobile-ügyfelek vehetik igénybe. (x)