Az Eb-n több sör fogyott, mint üdítő

Vágólapra másolva!
Az UEFA pénteki kimutatása szerint eddig összesen 3,8 millió futballrajongó követte nyomon a svájci-osztrák rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit a nyolc helyszínen létesített szurkolózónákban.
Vágólapra másolva!

De nemcsak néztek, ujjongtak vagy szomorkodtak, hanem fogyasztottak is. Sörből 1,4 millió, üdítőitalból 590 ezer liter fogyott el.

A biztonságra 1060-an ügyeltek, a vendéglátó egységeket működtetők száma 2950-et tett ki, a műszaki személyzethez 166-an tartoztak. Rajtuk kívül 580 önkéntes segédkezett abban, hogy a szurkolók jól érezzék magukat.

Az övezetekben létesített színpadokon eddig 512 műsoros program egészítette ki a futballélvezetet. A zónákból 5300 tudósító küldött helyszíni jelentést.

Alan Ridley, az UEFA-szponzorok vezetője pénteken úgy nyilatkozott, hogy az összes szurkolózóna közül talán a bécsi a legszebb. A Rathausplatz és a Heldenplatz között kiépített, százezer négyzetméter alapterületű, egyszerre 70 000 látogató befogadására alkalmas, vendéglátó egységekkel és színpadokkal felszerelt, zárt területet eddig 950 000-en keresték fel. A szervezők bíznak abban, hogy a vasárnapi döntőre várható tömeggel túllépik az egymilliós határt.