Verstappen nyert, Hamilton nagyot mentett Imolában, nyílt az F1-es vb

Események

Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
IMOLA, ITALY - APRIL 18: Lewis Hamilton of Great Britain driving the (44) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W12 drives off a raised kerb behind Max Verstappen of the Netherlands driving the (33) Red Bull Racing RB16B Honda during the F1 Grand Prix of Emilia Romagna at Autodromo Enzo e Dino Ferrari on April 18, 2021 in Imola, Italy. (Photo by Bryn Lennon/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Győzelemmel törte meg az olaszországi balszerencse-sorozatát Max Verstappen az Emilia Romagna Nagydíjon: a Red Bull pilótája lerajtolta Lewis Hamiltont, aki később egy koccanás miatt vissza is esett. Valtteri Bottas és George Russell csúnya balesetet úszott meg, Lando Norris remek versenyzéssel lett dobogós Imolában. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül92 bejegyzés

Az F1-es csapatok rémálma fogadta a mezőnyt az idei szezon második versenye, az Emilia Romagna Nagydíj előtt, az előrejelzéseknek megfelelően esni kezdett az eső Imola térségében, nem is akárhogy: a célegyenesben és környékén erősen, a pálya másik két szektorában viszont eleinte száraz maradt a pálya, ami a gumiválasztás és a taktika szempontjából komoly dilemma elé állította a mérnököket.

Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Greg Maffei, Stefano Domenicali, Tom Garfinkel, Miami Nagydíj
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing szerelők, Emilia Romagna Nagydíj

Forma-1, Fausto Gresini, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Otmar Szafnauer, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Emilia Romagna Nagydíj

Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari

Forma-1, Pirelli trófea, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj

Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen, Lewis Hamilton
Forma-1, Red Bull szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, biztonsági autó, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Mick Schumacher
Forma-1, Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Nicholas LAtifi, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Lance Stroll, Carlos Sainz, Emilia Romagna Nagydíj

Forma-1, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj

Forma-1, Lance Stroll, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Carlos Sainz
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton

Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, mezőny

Nem is beszélve a versenyzőkről: a nedves pályán még a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso is bajba került, a Tosa-kanyarban a védősávnak koccant, ezért új első vezetőszárnyra volt szüksége, a két Aston Martinon pedig a hátsó fékek melegedtek túl, ezért a szerelők sietve munkához láttak, hogy a normális esetben időigényes javítást még a rajt előtt el tudják végezni. Ez Sebastian Vettel esetében nem sikerült,

a négyszeres világbajnok csak a bokszutcából kezdhette meg a versenyt.

A rajt előtti körülmények az időmérős gumitaktikát is lesöpörték, hiszen a szabályok szerint innentől már nem kellett figyelembe venni, hogy az első 10 helyről rajtoló versenyzők közül ki használt lágy és közepes keverékű abroncsokat a Q2-ben. Pierre Gasly, Esteban Ocon, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin extrém esőgumit kapott a rajthoz, a többiek intermediate-en kezdtek.

Vetteltől eltekintve a rajtsorrend változatlan maradt és a nedves pálya még nagyobb izgalmakat ígért azután, hogy többen is a vártnál gyengébb eredményt értek el az időmérőn, például Valtteri Bottas csak a 8. helyezett lett, Cunoda Juki pedig a szombati balesete és a szükséges alkatrészcserék miatt csupán az utolsó kockából indulhatott.

A rajt az élmezőnyben Max Verstappennek sikerült a legjobban,

a holland pilóta szinte azonnal Lewis Hamilton mellé ért, majd a Tamburellónál a külső ívre szorította a Mercedest, Hamilton kénytelen volt átugratni a lassító bukkanókon, és sérült első szárnyvéglappal besorolni a 2. helyre.

Verstappen gyorsan elhúzott, és úgy tűnt, a rossz látási viszonyok ellenére a mezőny simán megkezdi a versenyt, de nem így történt: Nicholas Latifi először kicsúszott, majd visszatért a pályára, de nem figyelt jobbra, leszorította Nyikita Mazepint, aki végül a falhoz lökte a Williamst, és az alaposan összetört autó miatt pályára küldték a biztonsági autót.

A mezőnyt egészen a 6. kör végéig visszafogták, közben Mick Schumacher is a falnak ment a célegyenes végén, de folytatni tudta a versenyt, Vettel pedig kereket cserélt, és a 17. helyen ment tovább. Az újraindítás után Hamilton támadta Verstappent, de a holland pilóta tartotta a vezetést és ismét faképnél hagyta a Mercedest, amit Charles Leclerc is támadni kezdett.

Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Greg Maffei, Stefano Domenicali, Tom Garfinkel, Miami Nagydíj
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Fausto Gresini, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Otmar Szafnauer, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pirelli trófea, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen, Lewis Hamilton
Forma-1, Red Bull szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, biztonsági autó, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Mick Schumacher
Forma-1, Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Nicholas LAtifi, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Lance Stroll, Carlos Sainz, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Carlos Sainz
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, mezőny
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Greg Maffei, Stefano Domenicali, Tom Garfinkel, Miami Nagydíj
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Fausto Gresini, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Otmar Szafnauer, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pirelli trófea, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen, Lewis Hamilton
Forma-1, Red Bull szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, biztonsági autó, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Mick Schumacher
Forma-1, Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Nicholas LAtifi, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Lance Stroll, Carlos Sainz, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Carlos Sainz
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, mezőny
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Greg Maffei, Stefano Domenicali, Tom Garfinkel, Miami Nagydíj
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Fausto Gresini, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Otmar Szafnauer, Lawrence Stroll, Aston Martin, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pirelli trófea, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen, Lewis Hamilton
Forma-1, Red Bull szerelők, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, biztonsági autó, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Mick Schumacher
Forma-1, Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Nicholas LAtifi, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Lance Stroll, Carlos Sainz, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Emilia Romagna Nagydíj
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Max Verstappen
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Carlos Sainz
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Emilia Romagna Nagydíj, mezőny

Leclerc még a biztonsági autó előtt használta ki Sergio Pérez megingását, és átvette a 3. helyet, a Red Bull pilótája mögött Lando Norris, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo következett, de a 8. kör elején óriási csata alakult ki a 6-10. helyezett versenyzők között, meglepetésre a sor végén a mezőnybe teljesen beleszürkülő Valtteri Bottas haladt a Mercedesszel.

Bottas a 12. kör elején kezdett mutatni valamit, megelőzte az extrém esőgumikon egyre inkább küszködő Gaslyt,

ezzel párhuzamosan Hamilton is gyorsult, az újraindítás után szárnyaló Verstappenhez képest csökkentette a hátrányát. A Red Bull versenyzője egymás után futotta a leggyorsabb köröket, 5 másodperc fölé növelte az előnyét, Hamilton később átvette a kezdeményezést és a 13. körre 4,3 másodpercre csökkentette a különbséget, ekkor a holland pilóta ismét fokozta a tempót és újabb leggyorsabb kört futott.

Pérezre nem számíthattak a Red Bullnál - Galéria Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

A Red Bullnál nem örülhettek felhőtlenül, Pérez 10 másodperces időbüntetést kapott, mert egy kicsúszás után előzött a biztonsági autós fázis alatt, ezt végül az első kerékcseréje alkalmával töltötte le. A táv negyedéhez közeledve Verstappen vezetett Hamilton, Leclerc, Pérez, Ricciardo, Norris, Sainz, Stroll, Bottas és Russell előtt.

Türelemjáték az időjárásra várva

A verseny első harmadához közelítve, a 20. kör környékén a pilóták és a csapatok egyre inkább dilemmába kerültek azzal kapcsolatban, hogy milyen gumitaktikát kövessenek. Senki sem szeretett volna az elsők között kereket cserélni, ráadásul azt sem tudták, hogy milyen abroncsot válasszanak, hiszen a pálya száradt, de az eső továbbra is szemerkélt.

A 18. körben a McLarenek csapatutasítás után helyet cseréltek, Norris három kör alatt 6,6 másodpercet vert Ricciardóra az 5. helyen,

de mérnöke figyelmeztette, hogy spóroljon az abroncsokkal, mert nem tudták, hogy meddig kell várniuk a kerékcserére. Az élen 4,5 másodperc körül stabilizálódott a különbség Verstappen és Hamilton között, Leclerc a 22. körben már 23 másodpercre volt Leclerc-től, vagyis még mindig nem volt elegendő előnye egy bokszkiálláshoz.

A várakozást az Aston Martin adta fel először, Vettelt a 21. kör elején kihívták közepes keverékű gumikért, ez még korainak tűnt, mert a német pilóta láthatóan csúszkált a pályán. Neki azonban már mindegy volt, mert a rajt előtti fékhiba miatt a szerelők nem rakták fel az autójára időben a gumikat, ezért stop & go büntetést kapott, és lényegében minden esélye elszállt még a pontszerzésre is.