Hamilton a kavicságyban landolt, a szerelők sorfallal védték a Red Bullt
2021. március 13. 07:34
Folytatódott az élpilóták kálváriája a Forma-1-es előszezoni tesztelés második napján is, Bahreinben. A Mercedes pénteki váltóhibája után a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton délelőtt megpördült és elásta magát a kavicságyban, ezért a konstruktőri világbajnokság címvédője újabb értékes órát vesztett a rendelkezésre álló 24-ből. Hamilton még ebédidő előtt visszatért és lefutott összesen egy versenytávnyi kört, de a tempója és a Mercedes mozgása sem tűnt ígéretesnek, csak a 8. helyen zárta a délelőttöt.
Ennél is rosszabb sora volt Sebastian Vettelnek, akit pénteken elektromos hiba hátráltatott, szombaton pedig mindössze 10 kört tudott megtenni, ezúttal a sebességváltó problémája miatt.
Vettel ezzel lényegében a mai nap Valtteri Bottasa lett,
a finn pilóta pénteken kénytelen volt lemondani szinte a teljes délelőttről, szintén a Mercedes által szállított sebességváltó okán. Nem meglepő, hogy Vettel ilyen körülmények között nem tudott értékelhető mért kört futni, és csak a köridőtáblázat végén szerepel.
A tegnap délelőttel ellentétben Bottas szombaton délután már érdemi munkát végezhetett a Mercedesszel, ez a nap végére már a köridőn is meglátszott. A csapatok a tesztelés során általában nem a lehető leggyorsabb körökre törekednek, hanem az autójuk kiismerésével, finomhangolásával foglalkoznak, amire a Mercedesnek ezúttal különösen nagy szüksége van, hiszen 2014 óta nem kezdték ilyen zaklatottan a felkészülést a szezonra.
Küszködött Carlos Sainz is, aki meg is pördült a Ferrarival, Nyikita Mazepin majdnem nekiment Antonio Giovinazzi autójának, és megjárta a bukóteret Nicholas Latifi is, aki első és egyetlen bahreini tesztnapját tölthette szombaton a Williams volánja mögött. A kisebb-nagyobb bakik ellenére délelőtt csak Hamilton kicsúszása miatt volt szükség piros zászlós megszakításra.
A délelőtt folyamán a kétéves kihagyás és egy biciklis baleset után az Alpine-nal visszatérő Fernando Alonso és a McLaren új igazolása, Daniel Ricciardo váltotta egymást az élen,
ebédidőben végül az ausztrál pilóta volt a leggyorsabb 1:32.215-tel, közepes keverékű gumikon. A Red Bullnál a mezőnyben is bemutatkozó Sergio Pérez 0,2 másodperces lemaradással a 3. helyen kezdett, Nicholas Latifi pedig a 4. helyen mehetett ebédelni, de ő lágy gumikkal futotta a leggyorsabb körét.
A délután szintén volt piros zászló, az elsőt a Red Bull okozta, amelynek motorburkolata levált Pérez autójáról a célegyenesben, és törmelékkel szórta tele az aszfaltot. A csapat számára kellemetlenebb, hogy a rivális csapatok fotósai így szemügyre vehették az új Honda-motor elrendezését, nem is csoda, hogy a szerelők a bokszutcában sorfalat álltak az autónak, miközben betolták azt a garázsba.
A tesztelés második napján egyre nagyobb kíváncsiság övezi a csapatok műszaki megoldásait, a Mercedesen elsősorban a padlólemez és a diffúzor keltett feltűnést, de többen felfigyeltek arra is, hogy a McLaren a saját fejlesztésű sebességváltóján is légterelőket helyezett el, ezzel próbálják csökkenteni a szabályváltozásokból adódó leszorítóerő-csökkenést. Szintén beszédtéma az Alpine látványosan vaskos légcsatornája a pilóta feje fölött, de a technikai igazgatójuk szerint nem véletlenül választották ezt a kialakítást.
A pénteki eseményekkel ellentétben szombaton nem romlott a pálya állapota homokvihar és más időjárási tényezők miatt sem, ráadásul napnyugtakor több pilóta is lágy abroncsokat kapott, így nem meglepő, hogy
a délutános műszak nagyrészt ma is gyorsabb volt a délelőttösöknél.
Ez azonban a McLarent nem billentette ki, a Ricciardót váltó Lando Norris az élmezőnyben maradt, C4-essel átmenetileg vezetett is, aztán Pierre Gasly állt az élre, szintén C4-esekkel, végül a McLaren-pilóta a 4. helyezett lett.
Sokáig úgy tűnt, Bottas a Mercedes a leggyorsabb körét jelöletlen C3-as gumikon futja, majd ő is kapott C4-est, de azzal nem fokozta a tempót. Az utolsó félórában aztán felkerültek C5-ös lágyak a Mercedesre, ami kiegyensúlyozottabbnak tűnt a korábbiaknál, és Bottas nem sokkal később átvette a vezetést is 1:30.289-cel. Gyorsabbnak bizonyult délelőttös csapattársánál Mick Schumacher is, Charles Leclerc pedig Sainz eredményél ért el jobbat, bár a C5-ös gumikkal sem tudott beférni az élmezőnybe.
Bottas mögé Gasly és az Aston Martint hajtó Lance Stroll ért oda, a kanadai pilóta az utolsó percekben jött fel a képzeletbeli dobogóra, így az új színekben versenyző silverstone-i istállónak is jutott részsiker a második tesztnap végén.
A szombati eseményekkel az előszezoni tesztelés kétharmada már véget is ért, a csapatok vasárnap folytathatják a felkészülést a két hét múlva ugyanezen a pályán zajló Bahreini Nagydíjra. Az idő egyre jobban szorít, és meglepetésre tavaly jól szereplő csapatok is váratlan problémákkal szembesültek, ezért rajtuk még nagyobb a nyomás, hogy behozzák a lemaradásul legalább egy részét.
Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Bahreinben zajló előszezoni tesztelés második napján! Az idén mindössze három nap áll a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek az első versenyre, így a mai nap féltávjánál már le is tudták a tesztelés felét. Akárcsak tegnap, ma is minden megtett kilométer hatványozottan fontos lesz, így most sem lesz vidám napja annak, aki valamilyen oknál fogva pályaidőt veszít. Tegnap emiatt leginkább a Mercedesnek és a Haasnak főhetett a feje.
Az előszezoni tesztelés egyik kulcskérdése mindig az, hogy az időjárás mennyire lesz kegyes a csapatokhoz. Barcelonában általában a hideg, az eső, olykor pedig a hó nehezíti meg a dolgukat. Bahreinre az ilyesmi nem igazán jellemző, tegnap délutánra viszont a felerősödő szél miatt homokvihar kerekedett, amitől az autók úgy néztek ki, mintha szó szerint a sivatagban köröznének. Remélhetőleg ma megússzuk az ehhez hasonló körülményeket.
A Forma-1-be két év kihagyás után visszatérő kétszeres világbajnok ma vezetheti először idei munkaeszközét. Az idei szezont két titánlemezzel az állkapcsában teljesítő 39 esztendős versenyző tegnap elmondta, nem zavarta meg túlzottan a felkészülését a biciklis balesete, és 100%-os állapotban várja a tesztet és az első versenyt.
Egy kis segítség a Pirellitől arra vonatkozóan, hogy melyik keveréket hogyan ismerhetjük fel. A versenyhétvégéktől eltérően most nem csak három, hanem mind az öt keverék a csapatok rendelkezésére áll a C1-es legkeményebbtől a C5-ös leglágyabbik, plusz van egy prototípus gumi is. Az alábbi grafika pedig megmutatja, melyiket hogyan jelölték.
Nemcsak Alonso, hanem Pérez (Red Bull) és Latifi (Williams) is először lép ma pályára az idei teszten, ráadául mindhárman az egész napot az autóban tölthetik. Íme a mai beosztás:
délelőtt | délután | |
Mercedes | Lewis Hamilton | Valtteri Bottas |
Red Bull | Sergio Pérez | Sergio Pérez |
McLaren | Daniel Ricciardo | Lando Norris |
Aston Martin | Sebastian Vettel | Lance Stroll |
Alpine | Fernando Alonso | Fernando Alonso |
Ferrari | Carlos Sainz | Charles Leclerc |
Alpha Tauri | Cunoda Juki | Pierre Gasly |
Alfa Romeo | Antonio Giovinazzi | Antonio Giovinazzi |
Haas | Nyikita Mazepin | Mick Schumacher |
Williams | Nicholas Latifi | Nicholas Latifi |
A tegnap délutánhoz képest jelentősen javultak a körülmények, derül ki a McLaren videójából. Persze ez a nap során változhat, de akik tegnap délután vezettek, és ma délelőtt kapnak lehetőséget (Hamilton, Mazepin, Sainz, Giovinazzi, Cunoda), azoknak ez kifejezetten jó hír.