Pérez élete első pole-ját szerezte a Schumacher horrorbukását hozó szaúdi időmérőn

Események

Forma-1, Mick Schumacher, Szaúd-arábiai Nagydíj, időmérő, baleset
Vágólapra másolva!
Meglepetésre Sergio Pérez elsőségét hozta a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzése, amely azonban nem erről, hanem Mick Schumacher elképesztően nagy balesetéről marad emlékezetes. A Haas versenyzőjét kórházba kellett vinni, de nem sérült meg komolyabban. Az élete első pole-ját szerző mexikói mögött a két Ferrari végzett, miközben Max Verstappen csak negyedik lett, Lewis Hamilton pedig már a Q1-ben búcsúzott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül61 bejegyzés

Úgy vágott neki a mezőny az idei szezon második időmérő edzésének, hogy a három szabadedzés során egyszer sem kaptunk teljesen pontos képet arról, hogy az élen mik az erőviszonyok. A szombati harmadik szabadedzés alapján a Red Bull és leginkább Max Verstappen bizakodhatott, mert bár az utolsó gyakorláson Charles Leclerc végzett az élen, a holland pilóta belehibázott a leggyorsabb körébe, amelyet ha befejezett volna, alighanem magabiztos előnnyel zárt volna a Ferrari versenyzője előtt.

Latifi már az edzés elején falhoz csapta a Williamst

Hogy időmérős körülmények között, villanyfényes pályán ki kapja el a legjobban a fonalat, azt a vártnál egy kicsit később tudtuk meg, Nicholas Latifi ugyanis 11 és fél perccel a Q1 vége előtt összetörte a Williams-t, ami miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani a kvalifikációt. A sorrend ekkor Magnussen, Schumacher, Norris, Ricciardo, Russell, Csou, Stroll, Albon, Hülkenberg, Latifi, Hamilton volt az első tizenegy helyen, merthogy még csak ennyi pilótának volt mért köre, a két Mercedes ráadásul egyelőre a közepes gumikon futott kört, míg a többiek egyből lággyal kezdtek.

Bottas, Ocon és Alonso voltak azok, akik még ki sem hajtottak a garázsból, ami abból a szempontból előnyükre vált, hogy egyetlen kört sem tettek meg feleslegesen koptatva az abroncsokat.

A gumik a folytatásban egyébként kiemelt szerepet játszottak, mivel a legtöbb versenyzőnek nem állt rendelkezésére minden egyes etapjára friss lágy gumi, így jól meg kellett gondolni, hogy hányszor és milyen gumin próbálkoznak.

A Q1 folytatásának már mindenki lágyon vágott neki, Verstappen pedig a hétvége addigi legjobb idejével (1:29.330) állt az élre, de néhány másodperccel később jött Leclerc (1:29.039), majd Sainz (1:28.855), és mindketten lenyomták az egyes rajtszámú Red Bullt. Russell 8 tizedes hátrányban odaért a negyedik helyre, Hamilton azonban nagyon szenvedett, és csak a 13. pozícióba sorolt be.

Hamilton nagyon lassú volt Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Mindez azonban még semmi volt ahhoz képest, ami az elkövetkező percekben várt az időközben még visszább eső hétszeres világbajnokra, aki második mért körével nem tudta beverekedni magát a legjobb 15-be, így hat körös gumikon egy utolsó próbálkozásra volt szüksége. Ezzel ugyan bejutott, de érkezett mögötte Lance Stroll, aki szintén javított és eggyel hátrébb szorította,

a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíj győztesével így a 2017-es Brazil Nagydíj óta először fordult elő, hogy kiesett az első szakaszban (akkor összetörte a Mercedest).

Ami még aggasztóbb lehet a számára, hogy hat tizedet kapott a Q1-et a negyedik helyen záró csapattársától. Mögötte Albon, Hülkenberg, az autóját falhoz csapó Latifi, és a technikai problémák miatt mért kör nélkül záró Cunoda búcsúzott még. Az élen maradt a Sainz, Verstappen, Leclerc sorrend.

Aktuális futam

2024.10.18. - 19:30United States Grand Prix - 1st Practice
2024.10.18. - 23:30United States Grand Prix - Sprint Shootout
2024.10.19. - 20:00United States Grand Prix - Sprint
2024.10.20. - 00:00United States Grand Prix - Qualification
2024.10.20. - 21:00United States Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix

Az immár Hamilton nélkül kezdődő Q2 elején többen is úgy döntöttek, hogy nem tesznek fel új gumit, így például a két Ferrari is jócskán használt lágyakon kezdett. A teljesítményükön ez azonban nem látszott meg: Leclerc 1:28.883-mal az élre állt, Sainz pedig mindössze 156 ezreddel maradt el tőle. A vörös autókkal ellentétben a Red Bullok új gumikon rohamoztak, de így is csak az egyik Ferrarit tudták megverni, Pérez 41 ezredes hátrányban a második, a harmadik szektor elején hibázó Verstappen 62 ezredes lemaradásban a harmadik helyre ért oda.

A negyedik helyre visszacsúszó Sainz mögött Alonso, Bottas, a használt közepes keveréken kört futó Russell, majd Norris, Schumacher és Gasly volt az első tíz sorrendje.

A Ferrarik végig jól mozogtak Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Q2 fináléja ezután viszont jócskán későbbre tolódott, a karrierje során magát először a Q3-ba juttatni igyekvő Mick Schumacher ugyanis óriásit bukott első friss gumis gyorskörén. A Haas versenyzője a tízes kanyar külső kerékvetőjén vesztette el az uralmat az autója fölött, majd hatalmas erővel csapódott a szemközti védőfalnak.

A kocsi még jó néhány métert csúszott tehetetlenül, majd miután megállt, Schumacher percekig benne maradt, és egyedül végül nem is tudott kiszállni, a helyszínre érkező orvosi csapat emelte ki és szállították mentővel a pálya orvosi központjába.

A csapat közben azt a tájékoztatást adta, hogy Schumacher eszméleténél van és kommunikál az orvosokkal.

Schumacher bukása

Hosszas várakozás után végül az FIA és a Haas is megerősítette, hogy Schumacher kommunikál, nem látszanak rajta külsérelmi nyomok és édesanyjával, Corinna Schumacherrel is beszélt, de azért helikopterrel kórházba szállítják.

Günther Steiner csapatfőnök a Sky Sportsnak az eset után nyilatkozva elmondta, nagy valószínűséggel egy autóval fognak rajthoz állni a vasárnapi versenyen, amit a csapat később megerősített.

Az időmérő végül 57 percnyi kényszerszünet után folytatódott, a Q2-ből pedig valamivel kevesebb mint öt perc volt hátra. Ezt már szerencsére megúsztuk baleset nélkül, a végül 14. helyen záró Schumacher mellé pedig Norris (11.), Ricciardo (12.), Csou (13.) és Stroll (15.) iratkozott még fel kiesőnek, miközben a lágy gumival is csak a 10. helyen záró Russell éppen, hogy továbbjutott a Mercedesszel.

Az első helyet végül Sainz kaparintotta meg 1:28.686-os idővel Leclerc, Pérez és Verstappen előtt. Mögöttük Alonso, Bottas, Gasly, Magnussen, Ocon és a már említett Russell volt a továbbjutók sorrendje.

A két McLarennek a Q2 jelentette a végállomást

A 12 perces Q3-ban már tényleg minden szem a Ferrarikra és a Red Bullokra szegeződött. Előbbiek fejezték be korábban az első körüket, Leclerc pedig hiába futotta meg a nap addigi legjobbját (1:28.446), Sainz 44 ezreddel ennél is jobbat ment. Utánuk jött Pérez, aki mindössze 152 ezredet kapott a spanyoltól, amivel harmadiknak sorolt be.

A meglepetést Verstappen szolgáltatta, aki két melegítő kört teljesített, viszont több mint 8 tizeddel elmaradt Sainztól, így csak a 8. pozícióba iratkozott fel.

A nagy durranás viszont még hátra volt, a végső tűzijáték során ugyanis Sergio Pérez lépett elő a Red Bull megmentőjének.

Leclerc 1:28.225-re javított, amivel megelőzte a nem javító Sainzot, de ezután jött a második szektor végén még hátrányban levő Pérez és 1:28.200-as idővel ellopta a show-t, Verstappen ugyanis tőle 261 ezreddel elmaradva csak a negyedik helyre jött be.

A holland pilótát az élete mentését produkáló, a Schumacher vesztét okozó kanyarban az Alpine-t kis híján a falhoz csapó Ocon végzett, mögötte Russell, Alonso, Bottas, Gasly és Magnussen volt az első tíz sorrendje.

Pérez életében először indulhat első rajtkockából Forma-1-es futamon

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

18:37
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Ismét szoros időmérőre van kilátás

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérője. A bahreini kvalifikációhoz hasonlóan vélhetően ismét a Ferrari és a Red Bull pilótái küzdhetnek meg a pole pozícióért. A harmadik szabadedzés alapján a Mercedes az eddigieknél is jobban aggódhat. A gyakorlás összefoglalóját az alábbi linkre kattintva olvashatják el:

Továbbra is Leclerc az élen, a Mercedesek a középmezőnyben zártak a szaúdi időmérő előtthttp://gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220326-f1-a-2022-es-szaudarabiai-nagydij-harmadik-szabadedzese-eloben.html
18:42
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Csúnya balesetet kívánt Hamiltonnak egy pályabíró

Egy szaúdi pályabíró a Twitteren kiírta, hogy "remélem, [Hamiltonnak] olyan balesete lesz, mint Romainnak Bahreinben". Mint ismert, Romain Grosjean a 2020-as első szahíri versenyen bukott óriásit, és csodával határos módon tudott kiszabadulni a lángok között, így a körülményekhez képest enyhe sérülésekkel megúszta az esetet.

Az FIA szombat reggel értesült a bejegyzésről, majd még a harmadik szabadedzés előtt arról számolt be az ESPN-nek, hogy a pályabíró bocsánatot kért Hamiltontól, valamint a helyi motorsport-szövetségtől, és a továbbiakban nem vesz részt a hétvégén.

18:45
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Íme a szaúdi pálya a pilóták szemszögéből

Pontosabban Leclerc-éből, de nyilvánvalóan a többieknél is hasonlóan festene a sisakkamera, amit már múlt héten is láthattunk, de talán egy ennyire gyors pályán még látványosabb.

18:48
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Történelmi mélyponton a Mercedes

Hamilton a 11., míg Russell csupán a 14. helyen végzett a harmadik szabadedzésen. Ez a hibrid korszakban a legrosszabb eredmény a brackley-i istállótól a hétvégének ebben a szakaszában, nem számítva az esős gykorlásokat. Mindez összesen 162 alkalmat jelent. Az időmérőn kiderül, hogy tényleg ennyire küszködnek, vagy csak letekerték a motort.

18:54
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Néhány szurkoló versenymérnök lehet

Legalábbis ugyanúgy felülhetnek a boxfalra, mint a csapatok mérnökei, egy számukra kialakított részen, a boxutca elején. Abba inkább bele se gondoljunk, hogy ezért az élményért mennyit fizethettek...

18:58
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Újabb látványos sisakkamera

Ezúttal Norrisszal együtt utazhatunk egy kicsit. Ez ráadásul frissebb Leclerc-énél, hiszen a felvételek a harmadik szabadedzésen készültek.

19:00
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Melegebb van, mint tegnap

Mármint a második szabadedzés kezdetéhez képest, de nem nagy a különbség. A pálya hőmérséklete 26, a levegőé 24 fokos.

19:00
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Elindult a Q1, és a Haasok vezetésével jó néhányan máris pályára gurultak, természetesen a lágy abroncsokon.

19:02
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

A Mercedesek a közepeseken kezdenek

Vélhetően nem azért, mert ennyire magabiztosak, és spórolnának egy szett lágyat. Sokkal inkább arról van szó, amit múlt héten is láthattunk néhány csapattól, hogy egy kör erejéig bejáratják ezeket a gumikat.

19:06
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Magnussen kezd az élen

A dán pilóta 1:30.425-tel nyitott, amivel 1 tizeddel előzte meg Schumachert, és további 43 ezreddel Norrist. A Mercedesk mégis teljesítettek mért kört, Russell az 5., Hamilton hibájának köszönhetően csak a 11. helyen áll. A Ferrarik egy második melegítő kört is teljesítettek, a Red Bullok pedig később jöttek ki.

19:08
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Piros zászló

Máris itt az első megszakítás, miután Latifi a 13-as kanyarban összetörte a Williamst. A kanadai pilóta szerencsére jól van, de ezzel véget ért számára az időmérő. A baleset következtében a Ferrarik és a Red Bullok sem tudták érdemben befejezni körüket.

19:13
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Leclerc gyorsabb volt Sainznál

A monacói pilóta mind az első, mind a második szektort jobban teljesítette csapattársánál. Ugyanakkor a pálya elején nem az övé volt a legjobb idő, ugyanis Russell a közepeseken felülmúlta őt. Hamiltont pedig pláne, a hétszeres világbajnok a rádióban hitelenkedett, amikor közölték vele, hogy közel 7 tizedet kapott honfitársától.

19:14
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Magnussennek is volt egy necces pillanat

A dán pilóta kis híján elvesztette az autó hátulját, de sikerült megfognia. Ahhoz képest, hogy korábban nem ment még ezen a pályán, és pénteken mindkét szabadedzésen technikai hiba hátráltatta, eddig kiválóan teljesít.

19:15
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Újraindult az időmérő

A két Aston Martin, valamint Csou és Verstappen rögtön vissza is tért, nem sokkal később pedig a Mercedesek is követték őket, immáron a lágyakon.

19:17
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Cunodát kihívták

A japán versenyzőnek valamilyen problémája van, és könnyen lehet, hogy számára is véget ért az időmérő.

19:20
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

A Ferrari vitte az első kört

Azonban az eddig megszokottal ellentétben nem Leclerc, hanem Sainz vezet 184 ezreddel csapattársa előtt. Verstappen hátránya már 475 ezred, Pérezt pedig még Russell is megelőzte. Hamilton sokkal lassabbnak bizonyult, jelenleg csak a 13. helyen áll. Ami a kiesőket illeti, Ricciardo, Hülkenberg, Albon, Latifi és az idő nélküli Cunoda foglalják el az utolsó helyeket.

19:23
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Hamilton kieső helyre sodródott

Verstappen feljött a 2. helyre, de ennek már aligha lesz jelentősége. Ellentétben Hamilton teljesítményével, aki nem tudott javítani, így maradt a 16. pozícióban. A hétszeres világbajnoknak már csak egy lövése maradt.

19:25
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Két kiesőnk már van

Latifi mellett Cunodától is búcsúzunk, akinek a problémáit nem tudták megoldani. A mezőny többsége a pályán van, Schumacher viszont bajba kerülhet a 13. helyen.

19:27
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Hamilton kiesett

Vége a Q1-nek, amit Sainz 73 ezredes előnyben zárt az élen Verstappen előtt. A nagy szenzáció, hogy Hamilton bár javított, de összességében maradt a 16. helyen, így már a Q1-ben búcsúzott. Hozzá hasonlóan Albon és Hülkenberg sem jutott tovább.

19:30
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

A Q1 kiesői

16. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:30.343

17. Alexander Albon (Williams) 1:30.492

18. Nico Hülkenberg (Aston Martin) 1:30.543

19. Nicholas Latifi (Williams) 1:31.817

20. Cunoda Juki (Alpha Tauri) idő nélkül

19:32
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Több mint 4 éve fordult elő ilyen utoljára Hamiltonnal

A hétszeres világbajnok a 2017-es Brazil Nagydíjon esett ki utoljára a Q1-ben, miután balesetet szenvedett. Ezúttal gyanúsan nagy volt a különbség Russellhez képest, így könnyen lehet, hogy az autóval volt valami probléma, legyen szó akár a beállításról, akár egy esetleges műszaki hibáról.

19:34
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Jön a Q2

A mezőny állva maradt tagjai szépen sorban hagyják el a garázst, hogy eldöntsék, melyik 10 versenyző küzdhet majd meg a pole pozícióért.

19:35
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Russell ismét a közepeseken kezd

A Mercedesnek azért kell spórolnia, mert a szabadedzéseken túl sok szettet használtak fel a lágyakból. Mindenki más a lágyakon jött ki, de a két Alfa Romeo, valamint Stroll egyelőre a boxban maradt.

19:37
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

A Red Bullok új gumin vannak, a Ferrarik nem

Eltérő stratégiát követ a két élcsapat, hiszen míg a bikások teljesen friss abroncsokon kezdték meg a Q2-t, addig Leclerc és Sainz gumijaiban egyaránt 7 kör van már.

19:39
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Leclerc kezdett az élen

41 ezreddel előzi meg Pérezt, de csapattársaik egy második melegítő kör mellett döntöttek. Russell a közepeseken a 3., de lemaradása 735 ezred.

19:40
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Verstappen csak a harmadik

Kisebb meglepetésre Leclerc maradt az élen, miután Verstappen 62 ezreddel elmaradt tőle. Sainz hátránya 156 ezred csapattársához képest, Alonso pedig feljött az 5. pozícióba 545 ezredes hátrányban.

19:41
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Ricciardo feltartotta Alonsót

A kétszeres világbajnok egy gyors részen érte utol riválisát, aki nem húzódott félre előle. Könnyen lehet, hogy ez büntetést fog eredményezni.

19:44
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Piroe zászló, Schumacher nagyon csúnyán összetörte

Ezúttal Schumacher hibázott, és ő sokkal rosszabb helyen vesztette el az irányítást, mint Latifi. A Haas versenyzője igencsak megüthette magát. Jelenleg a 9. helyen áll, de ez legjobb esetben is csak egy 10. rajtpozíció lesz holnapra.

19:49
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

A mentőautó is megérkezett

Egyelőre csak távoli kameraképet mutatnak, de az látszik, hogy a Medical Car a helyszínen van. A tegnapi F2-es szabadedzésen Cem Bölükbaşi ugyanott szenvedett balesetet, mint most Schumacher. A török versenyző agyrázkódást szenvedett, és vélhetően Schumacherrel sincsen minden rendben, tekintve, hogy még nem lassították az esetet.

19:52
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Schumachert kórházba szállították

A Haas tájékoztatása szerint a német pilóta magánál van, kiszállt az autóból, és jelenleg az orvosi központ felé tart. Ennek fényében valószínűleg nem szenvedett komoly sérülést, de ettől még nem biztos, hogy holnap elindulhat.

19:53
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Videón Schumacher balesete

19:57
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Lényegében kettészakadt a Haas

Nem szó szerint, mint Grosjean balesete után, de nem sok minden tartja össze az autót. Ennek tudatában nem csak Schumacher állapota miatt válik kérdésessé a holnapi indulás.

19:59
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Még egy kép Schumacher autójáról

Ezen még jobban látszik, hogy mi lett a Haasból.

20:01
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Hamilton szerint a beállításokkal volt gond

A hétszeres világbajnok az F1 TV-nek elárulta, próbálták tartani az irányt, amit a harmadik szabadedzésen elkezdtek, de könnyen lehet, hogy "túl messzire mentünk". A brit versenyző hozzátette, nagyon ideges volt alatta az autó.

20:07
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Biztonsági okokból szakadt ketté az autó

Mark Hughes, a The-Race újságírója elmagyarázta, hogy nem véletlenül szakadt ketté a Haas. Az idei szabályok szerint ugyanis az autó hátsó részének már kisebb terhelésnél is le kell válnia a karosszériáról. Könnyen lehet, hogy tavaly ebből a szempontból más kimenetele lett volna a balesetnek.

20:09
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Hamilton a bokszutcai rajton gondolkozik

Adam Cooper, az Autosport újságírója az imént beszélt a csalódott brit versenyzővel. aki elárulta neki, hogy lehetséges, hogy mindent kicserél az autójában, és a rajtrácsról indul.

20:12
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Az FIA nem adott tájékoztatást Schumacher állapotáról

Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke a Sky Sports műsorában elárulta, érdeklődtek az FIA-nál a német versenyző állapotáról, ám a szövetség nem adott nekik választ.

20:15
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Schumachert hordágyon szállították el

Persze ez a híreket hallva már nem is annyira meglepő. Bottas pedig hasonlóan cselekedett, mint Vettel a tavalyi belgiumi időmérőn, és megállt, hogy megnézze, jól van-e a versenytársa.

20:17
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Schumacherrel nem tudott beszélni a csapat

Legalábbis közvetlenül a baleset után, amikor normál esetben mérnöke érdeklődik a pilóta állapotáról. Ezt viszont most nem tudták megtenni, ugyanis Magnussen rádiózásából kiderült, hogy a becsapódás után a Haas azonnal elveszítette az autó telemetriáját, valamint a rádiós kapcsolatot.

20:21
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Schumacher a körülményekhez képest jól van

A Haas megerősítette, hogy Schumacher "fizikailag rendben van", és már beszélt édesanyjával, Corinna Schumacherrel. Ezzel együtt elővigyázatosságból vélhetően kórházba szállítják kivizsgálásra.

20:24
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Nem tűnik elégedettnek a versenyigazgató

A bahreini hétvégéhez hasonlóan ezúttal is Niels Wittich látja el a feladatot. A német szakember személyesen vizsgálta meg a 9-estől a 12-es kanyarig tartó szakaszt a takarítás után, és egyelőre nem tűnik elégedettnek. Könnyen lehet, hogy még jó pár percet kell várni az újraindításra.

20:27
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Tíz perccel az újraindítás előtt lesz tájékoztatás

Ez a megszokott protokoll a hosszabb megszakítások alkalmával. Mivel még nem kaptunk ilyet, továbbra sem tudni, mikor indulhat újra a kvalifikáció.

20:29
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Főnöke szerint Schumacher nem áll rajthoz

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke úgy véli, Schumacer nem fog részt venni a holnapi futamon. Az olasz szakember szerint nem éri meg kockáztatni, és sokkal több értelme van a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjra koncentrálni.

20:32
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Felszállt a mentőhelikopter

Ahogyan pár bejegyzéssel korábban beszámoltunk róla, Schumachert elővigyázatosságból kórházba szállítják. Az ezt a feladatot ellátó helikopter az imént szállt fel vele.

20:35
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Így tört ketté végleg a Haas

A becsapódás után még nem esett szét teljesen, ám az autó mentése során már nem tudták megakadályozni, hogy teljesen szétessen.

20:36
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Nemsokára újraindul az időmérő

Végül csak 5 perccel előtte jelezte a versenyirányítás, hogy mikor folytatódik a kvalifikáció. Mindez azt jelenti, hogy magyar idő szerint 19:40-kor nyílik meg újra a boxutca kijárata.

20:38
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Ricciardo és Magnussen is bajban

Az ausztrál pilóta a 12., míg a dán a 13. helyen áll. Előttük Csou, mögöttük Stroll és Albon foglalja el a kieső helyeket. Az első tíz sorrendje Leclerc, Pérez, Verstappen, Sainz, Alonso, Bottas, Russell, Norris, Schumacher és Gasly.

20:40
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Végre újraindult az időmérő

Csupán annyit kívánhatunk mindannyian, hogy Schumacher balesetéhez hasonlót ne lássunk többet. Magnussen hajtott ki elsőként a garázsból, de sokan követték őt.

20:43
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Bottasnak és Oconnak tettek fel új gumikat

A többiek mind használt lágyakon tértek vissza a pályára. Miután Csou is kijött, mindenki a pályán van, leszámítva természetesen Schumachert.

20:47
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Russell épphogy megúszta a kiesést

A brit pilóta nem tudott javítani, így visszacsúszott a ranglistán, ám szerencséjére a 10. helyen megállt. Mögötte Norris, Ricciardo, Csou, Schumacher és Stroll végzett, így ők búcsúznak a Q2-ben. Russell előnye mindössze 33 ezred volt honfitársával szemben.

20:49
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

A Q2 kiesői

11. Lando Norris (McLaren) 1:29.651

12. Daniel Ricciardo (McLaren) 1:29.773

13. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) 1:29.819

14. Mick Schumacher (Haas) 1:29.920

15. Lance Stroll (Aston Martin) 1:31.009

20:52
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Hamilton legszívesebben hazamenne

A hétszeres világbajnok ezt nyilatkozta, miután már a Q1-ben elvérzett. Részletek az alábbi cikkben olvashatóak.

Hamilton legszívesebben hazamenne katasztrofális szereplése utánhttp://gphirek.origo.hu/f1/20220326-f1-hamilton-legszivesebben-hazamenne-katasztrofalis-szereplese-utan.html
20:54
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Jön a Q3, kiderül, kié lesz a pole

Elindult az időmérő utolsó 12 perce, ahol eldől, hogy melyik pilóta kezdi meg a futamot a pole pozícióból. Pérezt, Bottast és Russellt leszámítva mindenki kijött.

20:56
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Sainz használt gumikon van

Az élcsapatok versenyzői közül ő az egyetlen, aki ezt elmondhatja magáról, Leclerc, Verstappen és Pérez ugyanis vadonatúj abroncsokon próbálkozik.

20:58
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Sainz gyorsabb volt Leclerc-nél

A spanyol pilóta egyelőre első, megelőzve Leclerc-t és Pérezt. Verstappen egy második melegítőkörre is elment.

21:00
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Verstappen csak a hatodik

A holland pilóta is megérkezett, ám meglepetésre 837 ezredet kapott Leclerc-től. A címvédő ezzel csak a 6., hiszen Ocon és Alonso is megelőzte. Rádióban arra panaszkodott, hogy nincs tapadása ezeken a gumikon.

21:02
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Russell és Bottas is Verstappen előtt

A brit pilóta 1:29.104-et, a finn 1:29.199-et autózott. Ennek következtében az 5., illetve a 6. helyre ugrottak fel, így Verstappen már csak a 8. pozíciót foglalja el.

21:04
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Russell és Bottas nem jött be

Nem volt már idejük kerékcserére, ezért mindketten kint maradtak egy újabb próbálkozásra. Kérdés, hogy mennyire használták el az abroncsaikat.

21:07
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Pérez mindenkit meglepett, övé a pole

Sainz nem tudott javítani, ellentétben Leclerc-rel, aki 177 ezreddel meg is előzte. Ekkor azonban jött Pérez, és mindkettejüket felülmúlta: a mexikói pilóta 1:28.200-at autózott, amivel 25 ezredes előnyben végzett Leclerc előtt. Verstappen csak a 4. lett 261 ezredes hátrányban.

21:09
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Ocon majdnem összetörte

Ugyanott és ugyanúgy csúszott meg, mint Schumacher, ám neki sikerült megfognia. Így pedig örülhet, hiszen 5. lett, megelőzve Russellt. Mögöttük Alonso, Bottas, Gasly és Magnussen a sorrend.

21:11
március 26, 2022
Vágólapra másolva!

Pérez rekordot döntött

A mexikói versenyző pályafutása során először indulhat a pole-ból. Mindezt a 215. futamán fogja megtenni, amivel megdönti Mark Webber csúcsát. Az ausztrál pilóta a 130. versenyén, a 2009-es Német Nagydíjon indulhatott először az első rajtkockából. Mi ezzel köszönjük meg mai figyelmüket, tartsanak velünk a holnapi versenyen is!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!