Leégett Chaplin háza

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Hillview Apartments állítólag a Hollywood Boulevard legöregebb háza, még 1917-ben építtette Jesse L Lasky, a korai filmgyártás mogulja. A ház eredetileg is afféle színészszállónak készült, a Famous Players-Lasky, Lasky stúdiójának sztárjai számára.

A jelenleg nem lakott házban mintegy félmillió dolláros kár keletkezett. A helyi történeti szervezet elnöke szerint azonban az eszmei értékben keletkezett kár az, ami jelentős. Véleménye szerint aki a némafilmben egyáltalán számított valakinek, az lakott ebben a házban. Ez azonban már régen volt, a híres Pantages és El Capitan mozik között álló épület 1994 óta lakatlan.

A híres színész és rendező nem itt öregedett meg. 1953-ban, a tomboló McCarthyzmus idején közismert kommunista meggyőződése miatt megtiltották visszatérését az Egyesült Államokba. Ugyan 1972-ben visszatért átvenni Oscar-életműdíját, de továbbra is Svájcban maradt. Itt halt meg 1975-ben.