Az animációs film készítői nem gondoltak arra, hogy a Jégkorszak befejezése gondot okoz majd a jelentős kasszasikernek bizonyult produkció szintén busás haszonnal kecsegtető második részének elkészítésekor.

A Magyarországon június 6-tól látható Jégkorszak című film alkotói pályájuk során még nem voltak ilyen nehéz helyzetben. A három vidám ősállatról szóló komputeranimációs vígjáték az egész világon kasszasikernek bizonyult, bemutatója hetében az USA-ban 46 millió dolláros bevételt hozott. Sid, a szómenéses őslajhár  - akinek hazánkban Geszti Péter kölcsönözte a magyar hangját - igazi sztár lett: legalább annyi rajongói klubja van, mint egy hús-vér kollégájának, és legalább annyi rajongói levelet is kap.

De van vele egy nagy baj. Senki nem tudja, hogy készülhetne el a második rész, hiszen a film utolsó jelenetében vagy 20.000 évet ugrunk az időben, így aztán nehéz volna a régi, sokak által nagyon kedvelt szereplőkkel ott folytatni, ahol az előző véget ért.

Az alkotók azonban nem adják fel.
"Hónapok óta azon törjük a fejünket, mi legyen az a meglepetés, amivel a második részt hihetővé tennénk" magyarázza Chris Wedge rendező. "És már vagy ötven változat összegyűlt, van köztük olyan, amelyik a jégkorszakban tartaná Sidéket, de olyan őrült ötlet is felmerült, hogy egy időgép a mai New Yorkba repíti a három jó barátot, a kardfogú tigrist, a mammutot és persze Sidet, a lajhárt. Egyszer csak kilépnének egy frizsiderből egy New York-i konyhában. Még nem döntöttünk, de egy biztos: lesz második rész, és egészen a premierig senkinek nem áruljuk el, hogyan.

Korábban:
A Jégkorszak felforrósította Hollywoodot

Ajánlat:
A Jégkorszak honlapja

(IC Press)