Még csak három hónap telt el azóta, hogy Angelina Jolie és Billie Bob Thornton különköltöztek, a színész-rendezőt máris több hölgy társaságában látták. A rövid kalandok után időközben komoly barátnőre is szert tett a countryénekesnő Deana Carter személyében.

Angelina Jolie és Billie Bob Thornton hivatalosan még házasok, de útjaik három hónapja különváltak. A szakítás okairól többféle híresztelés is megjelent, többek között olyan, amely a színész-rendező állandó félrelépéseit tette felelőssé a kapcsolat megromlásáért. A pár barátai között azonban volt, aki Angelinát okolta, amiért minden idejét örökbefogadott kisfiának, a kambodzsai születésű Maddoxnak szentelte, férjét pedig elhanyagolta.

Billy Bob Thornton mindenesetre nem sokáig szomorkodott. A szakítás után közvetlenül összejött egy pincérnővel, majd Danielle Dotzenrod színésznővel. Egy rövid kaland erejéig visszatért volt feleségéhez, Pietrához is, hogy aztán újabb barátnő után nézzen.

Az utóbbi hetekben már nyíltan vállalta, hogy a countryénekesnő Deana Carterrel jár. A két sztár közös filmjük, a The Badge forgatásán ismerkedett össze, majd az énekesnő így nyilatkozott: "Igazán nagy vonzalom van közöttünk. Nagyon tisztelem őt és olyannak szeretem, amilyen. Tavaly én is elváltam egy hat éven át tartó házasság után, így tudom, milyen nehéz helyzet ez. Próbálok a jó barátja lenni."

A lány azóta meg is látogatta legújabb filmjének, a Bad Santá-nak a forgatásán. Thornton pedig beleegyezett abba, hogy Deana új kislemezéből, a There's No Limit című számból ő rendezzen videoklipet.

Korábban:
Billy Bob fűvel-fával csalta Jolie-t
Angelina Jolie beismerte házassága teljes csődjét
Thornton egy pincérnőre cserélte le Jolie-t