Életművét bemutató retrospektív vetítéssorozat alkalmából megérkezett a Lidóra a hamarosan 92. életévét betöltő élő legenda, Michelangelo Antonioni. Az olasz mozi másik veteránjának, a 86 éves Dino Risinek Monica Bellucci és Alessandro Gassman nyújtotta át az életműdíjat. A két versenyszekcióban eközben vígjátékokat és kamaszokat bemutató, merészebb, olykor sokkoló és morbid humorú filmeket vetítenek.

Értetlenkedés fogadta Sergei Bodrov A medve csókjacímű filmjét, amely egy cirkuszban dolgozó lány és az általa örökbe fogadott árva medvebocs kapcsolatát meséli el. A lány és az állat közötti viszony szerelembe fordul: a medvével valami varázslat történt, olykor képes emberi alakot ölteni. Az időnként izmos orosz fiúvá változó medve (aki ráadásul angolul beszél) alakját azonban többen nevetségesen rossz dramaturgiai elemnek tartják, akárcsak a színészi alakításokat.

Az utóbbi napokban a vígjáték műfaját favorizálta a biennálé és közönsége. Kedvező fogadtatásra lelt Patrice Leconte (Rizsporos intrikák, A sziget foglya) L' homme du traincímű filmje. A franciás humorral tálalt komédia egy unatkozó nyugdíjas öregúr és a kis faluba tévedő bűnöző között kibontakozó kapcsolat paradoxonjait élezi ki, az egykori tanár végre izgalmat szeretne látni unalmas életében, bankrablást sürget, a bűnözőnek viszont már elege van régi életmódja kockázataiból, nyugalomra vágyik.

A hiányzó fegyvercímű kínai filmben egy rendőrtiszt elveszti munkaeszközét, majd elindul, hogy kiderítse, ki emelte el tőle a pisztolyt az átmulatott lakodalom 50 vendége közül. A történet tökéletes alkalom arra, hogy egy főhős élete fenekestül felboruljon, és minden kapcsolat, érték, hit átrendeződjön. A film a kommunista Kína kritikájával sem marad adós, Bacsó Péter A tanújábaillő helyzetekben vázolja fel a vezetők korlátoltságát.

A német Doris Doerrie Nachtcímű filmje szórakoztató módon időzik másfél óráig három berlini pár vacsorapartiján, amelyen felszínre kerül a törtető huszonévesek minden dilemmája. A színdarab alapján készült film a nagy ő megtalálására irányuló elemi vágyról szól, és játszik az ember saját élete, párkapcsolata felett érzett kétségekkel.

Larry Clark, az amerikai tinédzserek krónikása korábbi filmjeitől eltérően, a Ken Parkcímű filmjében tágabb "lencsét" használ: nemcsak a gyerekek, de a szülők problémáira is koncentrál. Párhuzamos válságok, két szinten jelentkező dilemmák kölcsönhatásait, vagyis az egyre terebélyesedő generációs szakadékot tárja fel az amerikai társadalom szövetében. Prekoncepciója a kezdet kezdetétől világos, az amerikai kisemberek egytől-egyig mentálisan tönkrement, frusztrált alakok, kiszámíthatatlan kedélyállapotú figurák, akik képtelenek kifejezni valós érzelmeiket: a szülők ismeretében nem meglepő a gyerekek zavarodottsága. A konfliktusok gyilkosságokba és öngyilkosságokba torkollnak. Az amerikai fotográfia vezető alakja, Clark ismét kendőzetlenül ábrázolja a tinik szexuális életet (maszturbációban, oral- és gruppenszexben sincs hiány).

Ami az üzletet illeti, Larry Clarknek ismét kifizetődött merészsége - akárcsak első filmje, a Kölykökcannes-i premierjén öt éve -, filmjéért sorban állnak a forgalmazók. A biennálén mindeddig nem sok üzlet kötődött, ami azért nem rózsás dolog, mert ma kezdődik a torontói filmfesztivál, amely Észak-Amerika egyik legerősebb filmpiacává nőtte ki magát: a filmvásárlók többsége a biennálé félidejében szokás szerint összecsomagol, és újabb ígéretes filmek megszerzésének reményével hagyja el a Lidót.