Superman újra mozog

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A színész képviselője szerint Reeve gyógyulási folyamatában szenzációs eredménynek számít, hogy hét év után meg tudta mozdítani jobb csuklóját, bal kezének ujjait, valamint a lábait. Maggie Goldberg, a Christopher Reeve Paralízis Alapítvány szóvivőjének közleménye szerint további jó hír, hogy Superman egykori alakítójának érzőidegei is gyógyulnak. Reeve teste legtöbb részén ma már képes felfogni az enyhe tűszúrás okozta ingereket, valamint megkülönböztetni a meleget és a hideget.

Reeve 1995 óta ül tolószékben, miután egy lovaglás alkalmával leesett hátasáról, és több helyen súlyosan megsérült a gerince. Kezelőorvosa szerint 50 éves páciense példa nélküli fejlődést ért el, és remény van rá, hogy egy napon képes lesz sétálni.

A színész gyógyulását segítő terápia többek közt elektromos izomingerlésből és rendszeres mozgatógyakorlatokból áll. Reeve évente több mint 100 millió forintnak megfelelő összeget költ kezelésére, és azt reméli, az őssejtkutatás jövőben eredményei lehetővé teszik teljes gyógyulását.