Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A hollywoodi sztárok közül sokan vállalják politikai nézeteiket, így köztudott, hogy Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis és Gary Oldman a republikánusok táborát erősíti, míg Tom Hanks, Julia Roberts, Warren Beatty , Tim Robbins és Susan Sarandon a Demokrata Párt híve.

Kevin Spacey sem rejti véka alá politikai hozáállását: ezekben a napokban épp Bill Clinton exelnökkel vesz részt egy afrikai körúton, melynek során még az ő elnöksége alatt megkezdett AIDS elleni program érdekében kampányolnak.

Az angol Munkáspárt hivatalos honlapjahttp://www.labour.org.uk/

Afrikából együtt repülnek majd át Londonba, és onnan Blackpoolba, ahol az angol Munkáspárt évek óta tartja kongressszusát. Bill Clinton kedden este tartja meg beszédét, arról azonban még nem született döntés, hogy Kevin Spacey is felszólal-e a színpadon. Mindenesetre a színész jelenléte akkor is sokat jelent a pártnak, ha csak diszkrét támogatásáról biztosítja őket; különösen most, amikor több művész tiltakozott az Irak-ellenes támadások ellen.

Egyes munkáspárti képviselők az is kiszivárogtatták, hogy a lelkes demokrata párti Spacey már egy korábbi rendezvényükre is hivatalos volt, ám azt - filmes munkáira hivatkozva - az utolsó pillanatban lemondta.