Billy Bob Thornton nem rendezi, csak a főszerepét játssza annak a The Alamo című filmnek, melyet 1960-ban John Wayne rendezőként és főszereplőként is jegyzett. Az új változat rendezői feladatait eredetileg az Egy csodálatos elme készítőjére, Ron Howardra bízták, ám ő az utolsó pillanatban visszalépett. A forgatókönyv így John Lee Hancockhoz került, aki januárban megkezdi a film forgatását.

A The Alamo története valóságos eseményen alapszik: egy csapat önfeláldozó katonáról szól, akik reménytelen küzedelembe kezdtek egy hatalmas hadsereg ellen, hogy megvédjék Texas államát a zsarnoki uralomtól. A történet első filmes feldolgozását 1936-ban készítették, a leghíresebb változata pedig John Wayne nevéhez fűződik, aki rendezőként és főszereplőként is részt vett az 1960-as verzió létrehozásában.

Ezúttal a Disney stúdió karolta fel a témát, akik Steve Gaghan által átdolgozott forgatókönyvvel először Ron Howardot keresték meg. Az Egy csodálatos elme rendezője igent mondott az ajánlatra, és elkezdte az előkészületi munkákat. Hamarosan azonban alacsonynak találta az eredetileg 75 millió dollárosra tervezett költségvetést, és megpróbálta feltornászni 125 millióra. Még azt is felvetette, hogy saját produkciós cége beszáll a gyártásba, de a Disney vezetőinek ez nem felelt meg, és inkább kitették a produkcióból.

A The Alamo rendezése így John Lee Hancockhoz került, aki maga is texasi, és eredetileg forgatónyíró. Leghíresebb írói munkája az Éjfél a Jó és a Rossz kertjében című filmhez kötődik. Először a The Alamo-hoz is íróként nyúlt: a saját elképzeléseihez alakította a forgatókönyvet, melynek utolsó simításai a napokban készülnek el.

Forrás: MTIKözben a stúdió tárgyalásokba kezdett Billy Bob Thorntonnal, akit a főszerepre szemeltek ki.Thornton utoljára Halle Berry oldalán domborított a Monster's Ball-ban, és azóta rengeteg ajánlatot kapott. Nemrég fejezte be a Bad Santana című Terry Zigoff-film és a Levity című Ed Solomon-film felvételeit, és épp lenne ideje a The Alamo-ra, mielőtt elkezdené a Coen-fivérek legfrissebb művét.

Partnere eredetileg Russel Crow lett volna, aki még Ron Howard révén került a produkcióba. A stúdió vezetői most azon igyeznek, hogy a rendező távozása ne okozzon változást a szereposztásban. Crow egyébként is ráérne a forgatásra, mert a Ridley Scott-tal közösen tervezett Tripoli felvételeit váratlanul egy évvel későbbre kellett halasztani. Ha azonban Crow visszalép a The Alamo-tól, várhatóan Viggo Mortensent kérik fel a szerepre.

A forgatást tulajdonképpen már csak a sztár válasza késlelteti, hiszen a harmadik főhős szerepére Ethan Hawke leszerződött, és a stáb is készen áll a munkára. Ha további komplikáció nem lép fel, januárban elkezdődhet a felvétel a Texas állambeli Austinban.

Korábban:
Billy Bob Thornton nem nyalogatja a sebeit
Apja szerint Angelina Jolie nem normális
Billy Bob fűvel-fával csalta Jolie-t