Jackie Channak elege lett az akciófilmekből. Mint mondja, arra vágyik, hogy "valódi színészként" is elismerjék, s ennek érdekében egy musicalszerepet is elvállalt.

Jackie Chan egy nyilatkozatában elárulta: nem akar élete végéig akciószínész maradni. Ehelyett gyakorlatilag bármilyen szerepet hajlandó lenne elvállalni, csak hogy sikerüljön kitörnie a skatulyából, melyben elhelyezték. "Elegem van a folyamatos verekedésből. Emellett mindig is sejtettem, hogy képtelen leszek életem végéig akciószerepeket vállalni. Most végre valódi színész szeretnék lenni" - mondta el Chan.

A színész elárulta azt is, már jó ideje kutat egy megfelelő forgatókönyv után, hogy végre ne az unalomig ismert akcióvígjátékokban alakított szerepeit kelljen ismételnie. Véleménye szerint a legmegfelelőbb számára egy a Gladiátorhoz hasonlító alkotás lenne. Chan már el is indult az általa komolynak ítélt színészet felé: s elvállalt egy kisebb szerepet Edward Yang, a széles körben elismert tajvani rétegfilm-rendező következő művében. A színész elmondta azt is, hogy a közeljövőben egy musicalben is feltűnik, erről azonban nem volt hajlandó több részletet elárulni.