Egymással versenyeznek DiCaprio filmjei

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A korábbi hírek még arról szóltak, hogy Martin Scorsese legújabb alkotását, aminek főszerepeit Cameron Diaz, Daniel Day-Lewis, és Leonardo DiCaprio játssza, először Japánban vetítik, december 21-én, négy nappal az amerikai bemutató előtt. A filmet készítő Miramax Films nem fűzött magyarázatot a döntéshez, de a cég már akkor közölte, hogy az időpont változhat. A legújabb elképzelés szerint a premier egy héttel karácsony előtt lenne, de ez sem végleges döntés. A Miramax szóvivője szerint a cég hamarosan biztos premieridőponttal szolgál.

Az újabb változtatás oka, hogy a The Gangs of New York karácsonyi bemutatója ütközik DiCaprio másik filmjének, a DreamWorks által készített, és Steven Spielberg által rendezett Catch Me If You Can című mozinak az első nyilvános vetítésével. A Scorsese-filmet készítő stúdió az újabb időponteltolással a rajongóknak és természetesen a film népszerűségének akar kedvezni. A Miramax munkatársai szerint ezzel megkönnyítik DiCaprio kedvelőinek helyzetét, akik mindkét filmet megnézhetik, már a premierkor.

Scorsese új alkotásának Japánba tervezett bemutatóját, feltehetően az indokolta, hogy a Miramax kiemelt publicitást akar szerezni a filmnek. A szintén DiCaprio főszereplésével készült Titanic bemutatása a tokiói filmfesztiválon 1997-ben ugyanis óriási szenzációt keltett, ami elsöpörte a film hatalmas, az eredeti terveket jóval meghaladó méretű költségeit, és a készítés körüli problémákat firtató negatív hangú cikkek hatását.

DiCaprio lehet a másik oka, hogy Scorsese alkotását a távol-keleti országban akarják először bemutatni, mert a fiatal színész hatalmas népszerűségnek örvend Japánban. Ennek bizonyítéka, hogy az amerikai sztár The Beach című filmje a külföldi országokban több bevételt hozott, mint az Egyesült Államokban, amiben a japán bevételek kiemelkedő szerepet játszottak.

A The Gangs of New York premierjének, a legelső tervek szerint, még tavaly karácsonykor kellett volna lennie, de a szeptember 11-i terrortámadások miatt a Miramax bejelentette, hogy csak idén júliusban lesz látható a film. Néhány hónappal később pedig újra módosítottak a bemutató időpontján, amit 2002 karácsonyra halasztottak. A híresztelések szerint az Amerika elleni merényletek mellett a Miramax talán legtöbb bosszúsággal forgatott filmjének elkészültét a rendező és a producer rendszeres veszekedése is hátráltatta.