Clooney fenekét csak 13 év fölött ajánlják

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIAz amerikaiak híresek prüdériájukról. Ennek ellenére számtalan szexjelenet fordul elő filmjeikben, és az erőszak ábrázolásában is utat mutatnak a világnak. Az Amerikai Mozgókép Szövetséget (Motion Picture Assosiation of America) éppen ezért sok kritika érte az utóbbi időben. Többen kifogásolták, hogy míg a legenyhébb szexuális ábrázolást (különös tekintettel a homoszexuális szexre) azonnal abba a kategóriába sorolják, mely a 17 évnél fiatalabbak számára csak felnőtt kísérettel engedi megnézni a filmet; az erőszakos jeleneteket tartalmazó alkotásokat gond nélkül átengedik a rostán, és legfeljebb a 13 évnél idősebbeknek ajánlott művel közé sorolják.

Amikor például megnézték Steven Soderbergh legújabb filmjét, a Solaris-t, úgy találták, hogy a benne szereplő két meztelenjelenet korhatárossá teszi a művet - vagyis a 17 évesek csak felnőtt kísérettel tekinthetik meg. Mindkét jelenetben George Clooney és a feleségét alakító Natascha McElhone szerepel ruha nélkül, következésképp nem csak a színésznő, de George Clooney feneke is látszik a képen. Az első jelenetben egy hangulatvilágítással bevilágított szobában táncolnak meztelenül, a kamerától jókora távolságban. A második jelentben pedig szintén egy sötét szobában beszélgetnek meztelenül az ágyon fekve.

A Solaris honlapjahttp://www.solaristhemovie.com/Az Amerikai Mozgókép Szövetség honlapjahttp://www.mpaa.org/George Clooney rajongói oldalahttp://www.clooneyfiles.com/George Clooney a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/intezmenyek,_adattarak/nepesseg,_szemelyek/hires_emberek/szineszek/kulfoldi_szineszek/George_Clooney/

Steven Soderbergh és a filmjét gyártó 20th Century Fox igazságtalannak tartotta a bizottság döntését, és síkraszállt az ítélet megváltoztatásáért. Hajlandóak voltak a kompromisszumra, ezért bizonyos felvételeket kivágtak a filmből, de Clooney fenekéből nem engedtek. "Női mellet és feneket lehet mutogatni, de egy férfiét nem?" - méltatlankodott a film egyik alkotója. Soderbergh pedig szóvá tette, hogy ennyi meztelenséget még a televízió is elfogad, és nem egy sorozatban látott ennél sokkal merészebb szexjelenetet.

Az Amerikai Mozgókép Szövetség végül úgy döntött, hogy nem a legszigorúbb kategóriába (vagyis a 17 évnél idősebbeknek csak felnőtt kísérettel engedélyezett művek közé) sorolja a filmet, hanem egy fokkal enyébb ítéletet hoz. Így George Clooney fenekét Tarkovszkij Solaris című klasszikusának újraforgatott változatában már a 13 évnél egy nappal idősebbek is láthatják az amerikai mozikban.