Jegyek elővételben A két toronyra

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tény, hogy a Gyűrűk ura-trilógia második részét, A két torony című epizód filmes változatát nagy várakozás előzi meg. Az első rész, A gyűrű szövetsége ugyanis hatalmas sikernek bizonyult, mind anyagi befetetés, mind szakmai elismerés szempontjából. Világszerte 806 millió dollárt kasszírozott, és 13 Oscar-jelöléséből 4 kategóriában lett győztes (a további díjakat nem is említve).

A két torony című epizód decemberben kerül a mozikba, hosszú premier-sorozat keretében. December 5-én mutatják be New Yorkban, december 6-án Torontóban, december 10-én Párizsban, és december 11-én Londonban.

Los Angeles és Koppenhága december 15-én következik (utóbbiban a dán királynő részvételével), és Seattle december 16-án. Új-Zélandra csak december 18-án kerül sor, noha a filmet itt forgatták. A wellingtoni premiert Sydney követi december 19-én.

A Gyűrűk ura - A két torony honlapjahttp://www.lordoftherings.net/

Skandináviában már árusítják a jegyeket, melyekből az első nap 140 ezer kelt el - pontosan négyszer annyi, amennyi az első epizód elővételi eredménye volt. (Pedig már az is rekordot döntött.) Péntektől pedig már az amerikai rajongók is jegyet vásárolhatnak, négy héttel előre foglalva le helyüket a mozikban.