76 éves korában elhunyt Conrad L. Hall, Hollywood egyik legelismertebb opratőre. Az Amerikai szépség, A bajnok, a Zavaros vizeken, a Válás amerikai módra, a Maraton életre-halálra, A sáska napja és a Hidegvérrel fotográfusát kilencszer jelölték Oscar-díjra, és ebből kétszer vehette át a szobrot. Legutóbbi munkáját, A kárhozat útja című filmet szintén Oscar-esélyes alkotásként emlegették a  kritikusok.

Conrad L. Hall sorsa egy zsákbamacska-játékban dőlt el. A 40-es évek végén egyetemi évfolyamtársaival kitalálták, hogy filmes céget alapítanak. Mivel egyikük sem értett hozzá, a vezetéséhez szükséges szakmákat egy-egy cimkén feltüntetve bedobták egy kalapba. "Az én cetlimre az volt írva: operatőr. Így tehát operatőr lettem. Márpedig ha egyszer valamit megcsinálsz Hollywoodban, azt akarják, hogy másodszor is csináld meg. Ha pedig még jól is műveled, te is folytatni akarod.

Így történt, hogy megtanultam, milyen csodálatos mesterség a képeken keresztül mesélni el egy történetet. Megtanultam mélyen tisztelni a szakmámat, és többé sohasem gondoltam arra, hogy akár mást is csinálhatnék az életben" - mesélte Conrad L. Hall, a híres amerikai író, James Norman Hall fia.

Első játékfilmjét 1958-ban forgatta Edge of Fury címmel, a 60-as években pedig már számos világhírű produkció operatőreként szerzett nevet. Többek között ő forgatta a Morituri című alkotást Marlon Brandóval, a Hidegvérrel, és a Válás amerikai módra című klasszikussá vált filmeket, és ekkor kezdődött évtizedekig tartó együttműködése Paul Newmannel. Közösen forgatták a Harper, a Cool Hand Luke, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, és végül A kárhozat útja című filmeket. (A sors úgy hozta, hogy a Butch Cassidy és a Sundance kölyök rendezője, George Roy Hill szintén alig egy hete hunyt el.)

Conrad L. Hallt élete során kilencszer jelölték a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjra, és kétszer vehette át a szobrot (először 1969-ben a Butch Cassidy... képi világáért, másodszor pedig 2000-ben az Amerikai szépség fényképezéséért). Könnyen előfordulhat, hogy tizedszer is jelölik az Akadémia díjára, melyet sajnos már csak posztumusz ítélhetnek neki oda. A tavaly forgatott A kárhozat útja című film vizuális megjelenését szintén az év egyik legkiemelkedőbb operatőri teljesítményeként tartják számon.

"Minden egyes filmje - és az évek során ezekbből csaknem 40 gyűlt össze - rendkívüli gyönyört nyújtott a szemnek, és a képzelőerő kimagasló képességéről adott számot" - vallja Richard Zanuck producer, aki együtt forgatta vele első sikerét, a Butch Cassidy-t, és utolsó alkotását is. "A kárhozat útja minden egyes képkockáját kiragadhatnánk a filmből, és akár bekeretezve a kandalló fölé helyzehetnénk, mint egy festményt. Connie ugyanis úgy dolgozott, mint Rembrandt. Nem volt kimondottan gyorskezű mester, de egy zseni volt."

Conrad L. Hall örökségét fia, Conrad W. Hall viszi tovább, aki szintén operatőrként dolgozik Hollywoodban.

Gy. D.