Carrey ismét felszállóágban

Carrey-t ismét egy "agyatlan" komédiában láthatják majd rajongói. A filmben egy gonosz színészt alakít majd, aki egyfolytában azon mesterkedik, hogy az árván maradt Beaudelaire-gyerekek vagyonát megkaparintsa.

Forrás: MTI

A komikus legutóbbi filmszerepe nem aratott sikert a nézők körében. Így talán nem meglepő, hogy Carrey tavaly nem is igazán kapott szerepajánlatokat, ami főképp azért volt balszerencsés a számára, mert nem volt mivel feledtetnie a Mi lenne, ha? kudarcát.

Most azonban úgy tűnik, jó lehetőség adódik ara, hogy szépítsen. Barry Sonnenfeld őt választotta következő filmjének, a Lemony Snicket-nek a főszerepére. Lemony Snicket tulajdonképpen egy író, aki ezen az álnéven jelenteti meg a Beaudelaire-árvákról szóló, igencsak lehangoló történeteit. Szüleik az első kötetben halnak meg egy tűzvész során. Az A Series of Unfortunate Events címen megjelenő, ez ideig 13 részből álló sorozat töténeteiben az árván maradt gyermekek a legkülönfélébb kalandok árán tudják csak megakadályozni, hogy örökségük a bűnöző hajlamú színész, a filmben Carrey által alakított Count Olaf kezébe kerüljön.

A filmváltozat elkészítése abból a szempontból talán kihívást jelenthet a Nickelodeon által gyártott film készítői számára, hogy a 13 kötetbe foglalt kalandsorozat lényegében néhány hónap leforgása alatt esik meg a gyerkőcökkel: itt is jelentkezhet ugyanis az a Harry Potter esetében is megfigyelhető probléma, hogy a szereplők hangja a sorozat folyamán "indokolatlanul" megváltozik  A film forgatása idén nyáron veszi kezdetét az Egyesült Államokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK