Anthony Hopkins megint nősülni készül

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: HavariaPress
Forrás: HavariaPress

Az A bárányok hallgatnak című film férfi főszerepével világhíressé vált Anthony Hopkins több alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy nem neki való a házasság. A színész ugyanis saját bevallása szerint is nehezen képes kompromisszumokat kötni, márpedig ez elengedhetetlen egy tartós kapcsolat során.

A színész most mégis megszegni látszik saját magának tett fogadalmát. A Daily Mail brit lap értesülése szerint Hopkins idén márciusban feleségül veszi kedvesét, Stella Arroyave-et.

Kettejük kapcsolata csaknem másfél éve tart, bár a színész csak tavaly nyáron jelent meg kedvesével először a nyilvánosság előtt. "Anthony még soha senki mellett sem volt olyan nyugodt és kiegyensúlyozott, mint most Stellával" - jelentette ki a színész egy közeli ismerőse.

Twin Peaks-játék:nyerjen DVD-t!/szorakozas/20030127twin.htmlAnthony Hopkins honlapjahttp://www.mit.edu:8001/people/douglas/hopkins.html

A 46 éves Stella még sosem volt férjnél, míg a korosodó színész már kétszer elvált - legutóbb tavaly májusban. Második feleségével, Jennie-vel 29 évig voltak házasok, bár az utolsó néhány évben már külön éltek. Anthony hűtlenkedései nem csak közvetlen környezetük, de felesége számára is nyilvánvalóak voltak. "Nyughatatlan kalandor vagyok, és a feleségem tisztában van ezzel" - mondta Hopkins egy korábbi nyilatkozatában.