Együtt nem sikerült - így most külön valósítják meg. Tom Cruise és Nicole Kidman párhuzamosan készít egy-egy filmet, mely azonos tőről fakad. Mindkettőben egy boszorkány komikus helyzetekkel teletűzdelt életét követhetjük nyomon, aki hétköznapi feleségként próbálja megállni a helyét, ám olykor előtör belőle mágikus tudása. Az egyik filmben Kidman lesz a boszorkány, a másikban Cruise a férj. 

Tom Cruise és Nicole Kidman még házaspár volt, amikor elhatározták, hogy újra filmre viszik az 1942-ben készült I Married a Witch (Boszorkány a feleségem) című hollywoodi komédiát. Kidmannek egyik szerepálma volt, hogy eljátszhassa Veronica Lake egykori szerepét, Cruise cégének azonban nem sikerült megszereznie a jogokat.

Válásukkal a produkció tervei is dugába dőltek, és más filmekkel kezdtek foglalkozni. Mostanában azonban eljött az idő arra, hogy mindketten visszatérjenek eredeti elképzelésükhöz - csakhogy már külön utakon próbálják megvalósítani. Nicole Kidman ősszel kötött szerződést a Bewitched című produkcióról, mely a 60-as években népszerű szappanopera játékfilmes feldolgozása lesz.

Története szinte megegyezik az 1942-es játékfilm cselekményével: egy boszorkány férjhez megy napjaink nyárspolgárához, és miközben hétköznapi háziasszonyként próbál megfelelni környezetének, nem tud lemondani bűvös tudományáról, és számtalan komikus helyzetbe keveredik.

Forrás: MTIVeronica Lake játszhatta el először a figurát, Elizabeth Montgomery pedig másodszor -  ő már éveken keresztül, hiszen a 60-as években tévésorozatban szőtték tovább az eseményeket. Az Ausztráliába évekkel később eljutott szappanopera Kidman gyerekkori kedvence volt, innen fakadt a szerep utáni vágya. Hamarosan be is teljesedik az álma: Nora Ephron már írja a feldolgozás forgatókönyvét, és várhatóan a rendezést is magára vállalja.

Mindeközben Tom Cruise sem tétlenkedett. Produkciós cége az eredeti film jogait vásárolta meg (nem a sorozatét, mint Kidmanék), és már fel is kérte Danny DeVitót a rendezésre. A nemes egyszerűséggel "Witch"-nek (boszorkánynak) elkeresztelt projekt forgatókönyvét DeVito egykori munkatársa írja: az a Michael Leeson, aki A Rózsák háborúja című filmet is jegyzi.

A történet pedig annyiban különbözik majd a konkurens film cselekményétől, hogy előzménye is lesz: a főszereplő boszorkányt az 1600-as években máglyára küldik, és lassú haldoklása közben elátkozza kínzóját. Az átok szerint a hóhér összes férfi leszármazottja attól szenved majd, hogy más nőt vesz feleségül, mint akibe szerelmes. Napjainkban folytatódik a történet, amikor a legfiatalabb utód házasodni készül. A boszorkány - aki időközben új testet öltött, és jelen van a partin - szerelmi bájitalt kever neki, hogy az esküvő napján essen szerelembe egy másik nővel. Ám az italt véletlenül ő issza meg. Így lesz szerelmes saját hóhéra leszármazottjába, akihez végül feleségül megy.

A cselekmény további része megegyezik a két filmben: a boszorkányok megpróbálják összeegyeztetni mágikus tudásuk a háziasszonyi hétköznapokkal. A párhuzamosan készülő produkciók tovább pikantériája, hogy míg az egyikben Kidman lesz a boszorkány-feleség, a másikban valószínűleg Cruise alakítja a nyárspolgár férjet (a produceri teendők mellett). Mindkét alkotás forgatását 2003-ra tervezik, így várhatóan 2004-ben kerülnek vászonra.