Kate Beckinsale elhagyta kedvesét

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kate Beckinsale szóvívője megerősítette a hírt, miszerint a 30 éves angol színésznő és szintén színész barátja, Michael Sheen kilencéves kapcsolatukat szakították meg. A szakítás feltehető oka a színésznő egyre növekvő népszerűsége, amelyet a mérsékelten sikeres fiatalember nehezen viselt.

A pár 1994-ben, Londonban ismerkedett meg egy színpadi produkció kapcsán. Pár éve Kate és párja a színésznő hatalmas tengerentúli sikere után négyéves kislányukkal, Lilyvel együtt Los Angelesbe költözött, azonban viszonyuk megromlásakor maguk mögött hagyták a napfényes Kaliforniát, hogy kapcsolatukat helyrehozzák. Januárban visszaköltöztek Londonba, a tönkrement kapcsolaton azonban már ez sem segített.

Kate Beckinsale pályáját, hasonlóan angol kollégáihoz, a színpadon kezdte. Első filmes szerepét a Kenneth Branagh-féle Sok hűhó semmiért című Shakespeare-adaptációban kapta, a nagy kiugrás azonban a Pearl Harbor-ral köszöntött be a színésznő életébe. Karrierje ez után a monumentális film után indult be igazán, tavaly főszerepet játszott John Cusack oldalán a Szerelem a végzeten című romantikus komédiában, idén pedig több filmben is feltűnik majd a bájos brit színésznő, aki jelenleg Prágában forgat Hugh Jackman - a Kate és Leopold sztárja - oldalán, a Van Helsing című produkcióban.