Halle Berry, az ideális Macskanő

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Még ez évben megkezdődik a francia Pitof által rendezett Catwoman című film forgatása. Az alkotást jegyző Warner Brothers filmstúdió jelenleg az Oscar-díjas Halle Berryvel tárgyal. Korábban Nicole Kidman, illetve Aslhey Judd neve is felmerült a főszereppel kapcsolatosan.

Catwoman a Batman visszatér című filmben tűnt fel először a vásznon, az akkor Michelle Pfeiffer által alakított vonzó és szeszélyes Macskanő azóta Hollywood színésznőinek egyik szerepálmává vált.

A Warner Borthers közel két hete tárgyal Berry ügynökével. Annak ellenére, hogy a két fél között ez idáig nem született megállapodás, a filmes szakma tagjai szinte biztosra veszik, hogy az egykori Bond-lány végül elfogadja majd az ajánlatot.

A színesbőrű színésznő a szintén a Warner Brothers által készített Gothika című filmben lesz látható legközelebb. A jól ismert producer, Joel Silver nevéhez kötődő produkcióban Robert Downey Jr és Penelope Cruz lesz Berry partnere.