Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOFrida Kahlo, saját bevallása szerint 1910. július 7-én született Mexikóvárosban, ám az anyakönyvi kivonatán 1907. július 6. szerepel. Temperamentumos, szabadszájú énje már a középiskolában megmutatkozott, ahol egy főként fiúkból álló banda vezéregyéniségévé vált, akik állandóan borsot törtek a tanárok orra alá. Frida élete 18 éves korában örökre megváltozott, amikor egy buszbaleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Eltört a gerince, jobb lába 11 helyen tört, ágyékát pedig egy vasrúd szúrta át. Hosszú, fájdalmas kezelés következett, melynek során Frida gipszágyban feküdt. Lábadozása során kezdett el festeni, új önkifejezés formaként. Élni akarásának és erejének köszönhetően hihetetlen gyógyulási folyamaton ment keresztül, s újra képes volt járni.

Festményeiről kritikát kérve felkereste az akkor már elismert festőművészt, Diego Riverát, aki arra bátorította Fridát, hogy folytassa a festést. A férfi nagy hatással volt a festőnőre, s 1925. augusztus 21-én összeházasodtak. A frigyet sokan kétkedve fogadták, Frida édesanyja egy "elefánt és egy galamb nászának" nevezte az esküvőt, utalva ezzel Rivera termetére. A pár azonban meg volt győződve róla, hogy egymásnak születtek. 1930-ban az Egyesült Államokba utaztak, ahol Rivera falfestményeken dolgozott. Frida megtudta, hogy terhes, s ez nagy örömmel töltötte el. Diego aggódott, mert nem gondolta, hogy felesége rossz egészségi állapotában ki tudja hordani a gyereket. Félelme beigazolódott, amikor Frida elvetélt. Ez az élmény súlyos sebet ejtett az amúgy is meggyötört nő lelkén, s a soha meg nem szült gyerek örökös témájává vált festményeinek.

Nézze meg a Frida-filmet!

Csak egy könnyű kérdésre kell válaszolnia és máris két jegyet nyerhet az [origo] filmklub vetítésére.

A kicsapongó életet élő pár kapcsolatának szerves részei voltak a házasságtörések. Diego nem tudta kordában tartani magát, s számos afférja volt, többek között Frida testvérével, Cristinával. Az ok, amiatt a festőnő a 80-as évek feminista mozgalmainak egyik példaképévé vált, hogy nem hagyta magát kihasználni, s ő is élte saját életét. Futó kalandokba bonyolódott férfiakkal és nőkkel egyaránt.

Frida a kommunizmus elkötelezett híve is volt, s amikor Trockijt száműzték, a festőnő és férje adtak számára menedéket. A Vörös Hadsereg alapítója sem tudott ellenállni a temperamentumos művésznő kisugárzásának.