Russell Crowe-t nem védik meg a helikopterektől

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Russell Crowe, a Gladiátor című film egykori címszereplője, Hollywood egyik legnépszerűbb agglegénye végre elszánta magát a nagy lépésre: úgy döntött, feleségül veszi az ausztrál származású színésznőt, Danielle Spencert.

A színészpáros a házasságkötés minden apró részletét előre kidolgozta: április 7-én, Crowe 39. születésnapján tartják az esküvőt a színész New South Wales-i birtokán, ahová külön erre az alkalomra kis magánkápolnát is építtetett az egykor hírhedt kalandor. A lakodalmi programok között különböző sportesemények és rendezvények sora követi egymást.

Úgy tűnik azonban, hogy az ausztrál hatóságok semmi esetre sem óhajtanak kivételezni a sztárral - sőt. Először kilátásba helyezték, hogy lebontják a szerelmesek által csak Szent Russell-bazilikának becézett minikápolnát, mivel annak megépítéséhez a színész nem kapott előzetes engedélyt. Most pedig a jegyespár azon kívánságát tagadták meg az illetékesek, hogy a három napig tartó lakodalom ideje alatt repülési tilalom legyen érvényben Crowe birtoka felett. A hatóságok szerint a filmsztár esküvője nem túl nyomós érv a tilalom bevezetésére.

Russell Crowe honlapjahttp://www.the-crowes-perch.com/frames.htmKi a legszexibb férfi?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=30669

Danielle és Russell azonban attól tart, hogy a fotósok, illetve a tévés operatőrök helikopterek segítségével közelítik majd meg az esküvő helyszínét, hogy felvételeket készíthessenek.

"Egyik rossz hírt a másik követi Danielle és Russell esküvőjével kapcsolatban. Pedig nagyon szerették volna, ha senki és semmi nem zavarhatja meg az eseményt" - nyilatkozta a pár egyik közeli ismerőse.