Sharon Stone lehet Amerika first ladyje

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az American Arts and Entertainment Network Sharon Stone-t kérte fel Hillary Clinton, az Egyesült Államok egyik leghíresebb first ladyjének szerepére.

A várhatóan 2004-ben bemutatásra kerülő tévéfilm szereposztását hivatalosan még nem közölték, ám a New York Post szerint a film készítői az Elemi ösztön egykori sztárját kérték fel a főszerepre.

Az Egyesült Államok egykori elnökének feleségéről megjelent Hillary’s Choice című könyv alapján készülő produkció 1992-től követi nyomon az eseményeket, azaz akkortól, amikor Hillary frissen megválasztott férjével és gyermekével együtt a Fehér Házba költözött.

"Hillary Clinton élettörténete minden szempontból jelentős és tanulságos, mind magánéleti, mind politikai pályafutását tekintve. Meggyőződésünk, hogy a film érdekes és szórakoztató lesz majd. Őszintén reméljük, hogy sikerül hiteles és elfogulatlan portrét készítenünk" - nyilatkozta Robert DeBitetto, az American Arts and Entertainment Network munkatársa.

Sharon Stone és Hillary Clinton között nem csak külső megjelenésükben fedezhető fel hasonlóság - talán épp ez az, ami miatt a film készítői is őt szemelték ki a first lady szerepére.

Sharon Stone életében hirtelen jött a siker. Már középkorú színésznő volt, amikor az Elemi ösztön sztárrá avatta, ráadásul mindjárt az egyik legnagyobb lett Hollywoodban. Aztán egy nap férjhez ment, örökbe fogadott egy kisfiút, és anyaszerepeket kezdett játszani a filmekben. Majd 2000-ben agyvérzést kapott és két évet ki kellett hagynia a filmezésből. Ezalatt átértékelte korábbi életét, és - ahogy egy interjúban elmondta - új úton indult tovább.

A színésznő két évig - 2001-ben és 2002-ben - nem szerepelt filmben, kivéve Rosanna Arquette dokumentumfilmjét, a Searching for Debra Winger-t. Ebben sok kolléganőjével együtt megosztotta az öregedéssel kapcsolatos aggodalmait, szorongásait. A személyiségváltozás azonban tükröződik az elkövetkezendő szerepeiben is. Idén két olyan filmmel tért vissza, melyek ugyan nem tarthatnak számot a közönség óriási érdeklődésére, de számára művészi előrelépést jelentenek.