Elhunyt Gregory Peck amerikai filmcsillag

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Gregory Peck, Hollywood egyik legnagyobb filmsztárja évtizedekig formált meg hősöket a vásznon. Jóllehet ötször jelölték Oscar-díjra, de csak egyszer, 1962-ben nyerte el: a Ne bántsátok a feketerigót! című filmben nyújtott alakításáért, melyet később kedvenc munkájának nevezett.

Az ír származású, magas és jóképű színész a kaliforniai La Jollában született 1916-ban. Miután szülei elváltak, nagyanyjához került, akivel minden héten ellátogattak a helyi filmszínházba. Később elvégezte a Berkeley egyetemet, felfedezte magában a színjátszás iránti vonzalmat, és New Yorkba indult karriert csinálni. Konferansziéként kezdte pályafutását a Broadwayn, majd egy rádióadó munkatársaként dolgozott.

1942-ben lépett először színpadra, és 1944-ben játszott először filmben: A mennyország kulcsá-ban. Alkati adottságainak köszönhetően azonnal főszerepeket kapott, melyek hamar sztárrá avatták. Második filmjéért, A dicsőség napjai-ért kapta első Oscar-jelölését, melyet további négy követett. A gyorsan jött siker nem bódította el, csak igényessé tette.

A legnagyobb filmesekkel dolgozott együtt, többek között Alfred Hitchcockkal a Bűvölet és A Paradine-ügy című filmekben (előbbiben Ingrid Bergmannal, utóbbiban Charles Laughtonnal); Elia Kazannal az Úri becsületszó-ban és John Houstonnal a Moby Dick-ben. Emlékezetes alakítást nyújtott még többek között a Római vakáció-ban a fiatal és kezdő Audrey Hepburn oldalán, A Kilimandzsáró havá-ban Ava Gardner partnereként vagy épp az Omen című horrorfilmben. A rettegés foka mindkét feldolgozásában (1962-ben és 1991-ben) játszott, természetesen különböző szerepekben.

1958-ban saját produkciós céget alapított, és több fontos tisztséget vállalt el Hollywoodban: ő volt az Amerikai Filmintézet első elnöke és évekig elnökölt az Oscart osztó Amerikai Filmakadémia élén is. Kitüntetései, díjai száma is magasra rúg: Arany Glóbusz-díjat hat alkalommal kapott, és elnyerte a New York-i filmkritikusok díját is (1950-ben). Életműdíjat kapott az 1989-es cannes-i filmfesztiválon, és ugyanabban az évben neki ítélték az Amerikai Filmintézet életműdíját is.

Művészi tevékenysége mellett részt vett számos jótékony célú egyesület munkájában, különösen kiemelkedett a rák elleni küzdelemben végzett munkája. Kétszer nősült, és öt gyermeke született, akik közül a legidősebb öngyilkosságot követett el.

Gregory Pecket Los Angeles-i otthonában érte a halál, felesége, Veronique mellett. A tökéletes úriember és a legyőzhetetlen hős azonban halhatatlan a vásznon.