Az Amelie rendezője szuperprodukcióban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Jean-Pierre Jeunet

Jean-Pierre Jeunet neve már az Amelie csodálatos élete című film előtt is ismert volt a filmrajongók körében. (Ha máshogy nem, az Alien 4 rendezőjeként biztosan). Igaz, korábbi alkotásai (pl. a Delicatessen és Az elveszett gyerekek városa) egy szűkebb réteget ragadtak meg. Jeunet fantáziadús és sajátságos világa inkább a művészfilmek (avagy szerzői filmek) kategóriájába illett. Az Amelie csodálatos élete ebben a tekintetben áttörés volt, és úgy látszik, a változás tartósnak ígérkezik.

Jeunet következő filmje szintén a legszélesebb publikumot célozza majd, legalábbis erre utal, hogy a francia produkciók viszonylatában minden idők legnagyobb költségvetését tudhatja magáénak. A 47 millió dolláros befektetés még az eddigi legdrágább Asterix és Obelix-epizódokat is felülmúlja. A filmet gyártó Warner Brothers bizonyára abban bízik, hogy Jeunet biztos kézzel választ, amikor Sebastian Japrisot Un Long Dimanche de Fiancailles (Egy nagyon hosszú eljegyzés) című romantikus regényét kívánja adaptálni.

A történet az első világháború idején játszódik, főhőse pedig egy fiatal nő, aki vőlegénye rejtélyes halála után kutat. Hogy Jeunet-nek sikerül-e megismételnie az Amelie... sikerét, legkorábban 2004-ben derül ki.