Mégis feliratozzák A passiót

Mel Gibson eredeti elképzelése az volt, hogy a Krisztus utolsó óráit feldolgozó filmje (The Passion) - melyet arámi nyelven forgatott -, felirat és szinkron nélkül kerüljön a mozikba. Az első tesztvetítésen azonban bebizonyosodott, hogy kénytelen volt alkalmazkodni a közönséghez, és legalább feliratokkal segíteni a szöveg megértését.

Mel Gibson legújabb rendezését, a The Passion című filmet már a bemutató előtt számtalan támadás érte. A Jézus Krisztus keresztre feszítésének történetét feldolgozó alkotás naturálisabb, és ezáltal véresebb ábrázolásban látható, és egyes vélemények szerint antiszemita felhangok érezhetők ki belőle.

Minthogy azonban a filmet még csak az alkotók láthatták, a kritikák és támadások elsősorban a forgatókönyv, és néhány standfotó alapján fogalmazódtak meg. Így az a híresztelés is nélkülözött minden alapot, mely szerint az arámi nyelve forgatott film felirat és szinkron nélkül kerül vászonra.

Gibson nemrégiben fejezte csak be a film utómunkálatait, és a napokban engedte bemutatni az első, keresztény közösségből álló tesztközönség előtt. Az egyik néző így nyilatkozott a film megtekintése után: "Nem tudom, valaha is komolyan gondolta-e Mel Gibson, hogy fordítás nélkül hagyja az alkotást, mindenestre mostanra megváltoztatta az elképzelését. Tulajdonképpen azt is kijelenthetem, hogy jómagam túl soknak találtam a feliratozást. Nem hinném, hogy bárkinek szüksége volna olyan egyértelmű mondatok fordítására, mint például 'Mozogj már, mozogj már!' - amit a római katona üvölt a raboknak. Szerintem ezt felesleges kiírni a vászonra, és javaslom, hogy szedjék le, mielőtt bemutatják a filmet."

Egy másik néző pedig azt cáfolta, hogy a történet feldolgozása rossz színben tünteti fel a zsidókat: "A passió egy lehengerlő művészi alkotás, amit teljes mértékben áthat a vallásos ember - ebben az esetben Mel és munkatársai - hite. Ideje lenne lezárni a körülötte zajló vitákat, hiszen aki látta, észrevehette: az alkotás hű az Apostolok könyvéhez, különösen János evangéliumához. Csak annyira antiszemita, mint maga a forrás."

A Jim Caviezel (mint Jézus), Maia Morgenstern (mint Mária), és Monica Bellucci (mint Mária Magdolna) főszereplésével készült alkotás premierjének időpontját egyelőre nem tűzték ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK