Magyarok roncsolták Arnie helikopterét

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Arnold Schwarzenegger visszatérése nem lett volna kellően hatásos, ha 15 magyar számítógépes szakember nem segít rá némi digitális trükkel. Mint ahogy a Terminátor 3 jó néhány jelenete sem, köztük olyanok is, melyek a magyar csapat teljesítményének köszönhetően kerültek bele a filmbe. Bár Marinov Gábor munkatársai első felkérésüket azért kapták, hogy más, számítógépes animációval foglalkozó cégek munkáját korrigálják, végül 60 snitt vizuális trükkjeit bízták rájuk.

Marinov és csapata a Digic Pictures nevű cég alkalmazottai, amely Andy Vajna szoftverfejlesztő cégcsoportján belül működik. A 15 számítógépes szakember számtalan reklámfilmes feladat után megbízást kapott arra, hogy kifejlesszen egy világszínvonalú stratégiai játékprogramot. Az Exigó-ból egy év alatt egy bevezető film készült el, melynek nemzetközi sikere vezetett el oda, hogy a Digic Pictures bekapcsolódhatott a Terminátor 3 - A gépek lázadása számítógépes effektjeinek elkészítésébe.

"Az első jelenet, amin dolgoztunk, az előzetesben is látható. A produkció részéről felmerült az igény, hogy a filmben jelenjen meg egy robot, amelyiket eredetileg nem tervezték bele. Ezt a modellt egy francia cég fejlesztette ki a Terminátor-hoz készült egyik játékprogramba, de nem ütötte meg azt a mércét, ami alapján vásznon is alkalmazható lett volna. A továbbfejlesztésével tulajdonképpen azért bíztak meg miket, hogy leteszteljék, mire vagyunk képesek" - mesélte Marinov Gábor.

Forrás: [digic pictures]A csapat számára ez rutinmunkának számított, így meglehetősen jól sikerült. Másik "teszt-feladatuk" azonban jóval nagyobb kihívást jelentett: a női főszereplő egyik megjelenésén kellett finomítaniuk a részleteket. A Kristanna Loken alakította T-X épp támadásba lendül, miközben egyik kézfeje lassan robottá alakul. Ezzel hárítja el a felé érkező lövéseket. Jonathan Mostow rendező kérése az volt, hogy a visszapattanó lövedékek szikrázzanak erőteljesebben, és hagyjanak nyomot T-X jelmezén. Miután a produkció vezetői rendkívüli figyelmet fordítanak a főszereplők minden egyes megjelenésére, Marinovék különösen nagy gonddal láttak neki az aprólékos kidolgozásnak (például a ruha és rajta a hasadékok mozgására a főszereplő járása közben). A rendező elégedett volt a végeredménnyel, így ezt követően sorban küldte Magyarországra a további megbízásokat.