Félelem és megtisztulás a Fülkében

A kevélység bűn, és Stu Shepherd a végletekig kevély. Egy nem létező foglalkozással nem létező sikereket arat, nem létező kapcsolatokat épít, és nem létező önbizalommal jár-kel a világban. Mindez az ő számára nagyon is létező, egészen addig, amíg meg nem hallja, hogy csörög a telefon az utca egyik fülkéjében, és fel nem veszi a kagylót. 

Forrás: intercomÍgy kerül tehát csapdába, ahonnan nem menekülhet, ahonnan egyenes út vezet sötét lelke legmélyebb bugyraiba, ahonnan már csak a megtisztulás felé veheti az irányt. Mert a vonal másik felén egy cinikus, dörzsölt, ellentmondást nem tűrő hang tartja fogva, aki végső leszámolásra készül. Stu nem hagyhatja el a fülkét addig, míg szembe nem néz önmagával, hazug életével, gőgös fennhéjázásával. És valahogy mégis eléri, hogy a végén neki drukkoljunk.

A Fülke című film több bravúrt is fel tud mutatni. Mindenekelőtt azt, hogy a látványos hollywoodi szuperprodukciókkal szemben egyetlen, szűkre szabott helyszínen, viszonylag puritán képi világgal éri el ugyanazt az izgalmi állapotot, amit más esetben a trükkökkel dúsított akciójelenetek. Ez többek között Larry Cohen forgatókönyvíró érdeme, aki hátborzongató szituációt vázolt fel, és hiteles mondatokkal teremtett dialógust:

Forrás: intercom"Húsz éve töröm a fejem egy olyan filmen, amelyik egy telefonfülkében játszódik. Egy olyan történetet képzeltem el, amelyben a főhős valamilyen okból nem jöhet ki a fülkéből. Mintha csak egy üvegkoporsóba lenne bezárva: minden mozdulatát látják, csak épp azt nem sejti senki, hogy nem szabad akaratából cselekszik, hanem mert valaki sakkban tartja. Ennél gyilkosabb csapdát elképzelni se tudok.

Aztán egyszer két munka között végre lélegzetvételnyi szünethez jutottam, és nekiláthattam az ötlet kidolgozásának. A legfontosabb alkotóelemek egy nap alatt megvoltak: egy fickó távcsöves puskával, aki egy felhőkarcoló ablakából les az áldozatára; maga a célszemély a telefonfülkében; valamint a rendőrség, a feleség és a barátnő a fülke körül. Az egészet kicsit összeráztam, és egy hét alatt készen volt a könyv."

A forgatókönyv születésének villámsebes tempóját vette át a rendező, Joel Schumacher is, aki 10 nap alatt rögzítette a felvételeket. (Ez volt talán a második bravúr.) Az ezt megelőző szereplőválogatás azonban sokkal tovább tartott: először Jim Carrey neve merült fel a főhős figurájával kapcsolatban, majd Will Smithé, később pedig még Brad Pitt kapta meg a forgatókönyvet. Végül azonban egy fiatal ír színész, Colin Farrell kapta meg a főszerepet, aki tulajdonképpen Schumacher felfedezettje: ő hívta át Európából Hollywoodba és kínálta meg először a Tigrisek földjén című filmje egyik alakításával. "Ott egy hőst alakított, itt egy áldozatot" - mesélte róla.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK