Magyarország a Rengeteget küldi az Oscarra

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Fliegauf Benedek

Magyarország Fliegauf Benedek Rengeteg című játékfilmjét nevezi a 2004. évi
Oscar-díjra a legjobb nem angol nyelvű film kategóriájában - jelentette be a Magyar Filmunió sajtóirodája. A Rengeteg a januárban megrendezett 34. Magyar Filmszemlén keltett érdeklődést, ahol a külföldi kritikusok által odaítélt Gene Moskowitz-díjat nyerte el.

A magyar filmvilág legfontosabb seregszemléjén az alkotás producere, Muhi András a legjobb producernek járó elismerést kapta meg, Fliegauf Benedek pedig a Simó Sándor emlékére alapított elsőfilmes rendezői díjat is átvehette. A Rengeteg diadalútja folytatódott Berlinben, ahol a Berlinale Fiatal Filmeseinek Fórumán Wolfgang Staudte-díjjal tüntette ki a nemzetközi zsűri. Indoklásuk szerint a film "kompromisszumoktól mentesen, eredeti eszközökkel, a stilizálás és a realizmus között finoman egyensúlyozva ábrázol a sötétségben elvesző embereket." A nemzetközi elismerések sorozatát a lagówi Filmnyár zsűrijének különdíja folytatta június végén Lengyelországban.

Hogy az európai sikert sikerül-e megismételni a tengerentúlon, kétséges, hiszen a Rengeteg az elgondolkodtató, kísérletező műfaj elemeit hordozza magát, mely az Oscar-díjért folytatott versenyben nem feltétlenül előny. Mindenesetre a magyar döntnökök - Dettre Gábor filmrendező, a Magyar Mozgókép Rendezők Céhének képviseletében Hartai László, a Magyar Producerek Szövetségétől Sipos László, a Magyar Operatőrök Társaságától Szabó Gábor, a Független Magyar Producerek Szövetségétől pedig Szita Miklós - bíznak az alkotás erejében.

Az Oscar-díjra minden ország egy-egy játékfilmet nevezhet évente. Ezek közül az ősz folyamán a Los Angeles-i Filmakadémia képviselői választják ki azt az öt alkotást, amely jelöltként indulhat az Oscar-szoborért folytatott végső küzdelemben. A Filmakadémia hivatalos jelöléseit azonban csak januárban hozzák nyilvánosságra. Az ünnepélyes ceremóniát 76. alkalommal rendezik majd meg 2004. február 29-én a hollywoodi Kodak Theaterben.