Beckham már Disney-rajzfilmen is

A már szinte minden terepen bevetett futballbálvány, David Beckham szuperhőst mintáz majd egy rajzfilmsorozatban, melyet világszerte vetíteni készül a gyártó, vagyis maga a rajzfilmbirodalom Disney.

A brit szívtipró, aki jelenleg a Real Madrid játékosa, a rajzfilm szerint mágikus erővel bír mind a pályán, mind azon kívül. A 26 részből álló Allstar Striker című sorozatot több, mint 150 országban láthatják majd a nézők és akár 25 millió dollárt is hozhat a spanyol futballklub konyhájára. A Real vezetői azt remélik, hogy az amerikai piacra is be tudnak majd törni.

A klub már jócskán benne jár a Disneyvel folytatott tárgyalásokban, s a megbeszélések a többi Real játékos is helyett kapott, így Roberto Carlos, Zinedine Zidane, Luis Figo és Raul is. A klub szóvivője így nyilatkozott: "Becksben, a hősben nagyon sok fantáziát látunk. Szeretnénk, ha felülmúlná a Simpsons sikerét."

KAPCSOLÓDÓ CIKK