Johnny Depp egyeduralma a Karib-tengeren

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: IntercomA Disney stúdió vezetői ezúttal ráéreztek arra, hol tátong üres lyuk a filmkínálatban: rég látott már napvilágot a klasszikus kalandfilm egy mesterien kivitelezett darabja. Miután a kissé elfeledett kalóz-mítoszoknál lyukadtak ki, már biztos volt, hogy sok pénzt tesznek majd kockára. A rizikófaktor csökkentése végett az egyik legsikeresebb producert, Jerry Bruckheimert bízták meg azzal, hogy vegye kézbe a projektet.

Bruckheimer csaknem 25 éves produceri karrierje során olyan alkotásokat vitt sikerre, mint az Amerikai Gigolo, a Flashdance, a Beverly Hills-i zsaru 1-2, a Top Gun, a Con Air, a Sakáltanya, a Pearl Harbour, vagy épp a Sólyom végveszélyben. Most pedig hogy, hogy nem kisült, hogy mindig is szerelmese volt a kalózfilmeknek, és régóta szerette volna letenni a névjegyét ebben a műfajban.

Linkek Johnny Depprőlhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/kultura,_muveszet,_tarsadalom/film,_szinhaz/szinhazmuveszet/szineszek/kulfoldi_szineszek/Johnny_Depp/

Bruckheimer forgatókönyvírónak a Shrek két szerzőjét, Ted Elliotot és Terry Rossiót nyerte meg, akik azzal a javaslattal álltak elő, hogy a hagyományos kalóztörténetet természetfeletti elemekkel színezik. Még dolgoztak a forgatókönyvön, amikor Bruckheimer megtalálta az ideális rendezőt Gore Verbinski (A kör, A mexikói) személyében.

"Gore egyéni stílussal és rendkívül nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik, továbbá ragyogó a humora" - állítja Bruckheimer. "Nem kellett túl sokat győzködni, az első találkozásunkkor rábólintott a felkérésre."

Forrás: Intercom

"Imádom a kalózokat" - vágja rá Verbinsky valóban. "A kalózkodás számomra nem annyira a rablásról, mint inkább a zabolátlan szabadságvágyról szól. Abban a korban, amikor a kalózok éltek, kegyetlen törvények uralkodtak, egy szelet kenyér ellopásáért fellógatták az embert. Aki alacsony sorból származott és boldogulni akart, kénytelen volt áthágni a szabályokat."