Almodóvar üzent Fidel Castrónak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Mindent anyámról és az Eleven hús rendezője Catherine Deneuve színésznővel együtt részt vett egy Párizsban megrendezett politikai jellegű összejövetelen, melyen az összegyűltek felszólították Fidel Castrót, hogy "szabadítsa fel Kubát a diktatúrája alól." 750 Kuba-szimpatizáns vett részt az eseményen, ők kifejezték szolidaritásukat a március során bebörtönzött politikai foglyok mellett.

Mindent Kubárólhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/intezmenyek,_adattarak/adattarak,_lexikonok,_szotarak/orszagok/Amerika/Kuba/index.html

A színésznő az 1959-es Castro-szónoklat szövegéből olvasott fel részleteket, ugyanakkor Antonio Banderas egykori felfedezője, Almodóvar pedig kifejezetten csak azért utazott a francia fővárosba, hogy a gyűlésről üzenhessen a Comandanténak: "Bár én csak egy kis spanyol filmrendező vagyok, azt javasolnám önnek, hogy legyen újra forradalmár és szabadítsa meg népét egy másik diktatúrától - attól, melyet épp ön képvisel."