Ethan szerint Uma élen járt a hűtlenségben

Ethan Hawke és Uma Thurman házassága azt követően romlott meg, hogy kiderült: Ethannek viszonya volt egy 22 éves modellel. A férj most azt állítja, azért lépett félre mert, úgy érezte, hogy Uma már korábban megcsalta őt a rendező Quentin Tarantinóval.

Ethan Hawke azért csalta meg Uma Thurmant, mert úgy gondolta, felesége már korábban félrelépett kedvenc rendezőjével, Quentin Tarantinóval - adta hírül az IMDb.com.

Mint az ismeretes, a színészházaspár öt évig tartó házasága akkor romlott meg, amikor kiderült: Ethan megcsalta feleségét Jen Perzow-val, a 22 éves kanadai modellel. Hawke az ő és Angelina Jolie főszereplésével készülő Taking Lives című film montreali forgatása alatt ismerkedett meg, míg Uma Vancouverben, a A felejtés bére című produkción dolgozott Ben Affleckkel. A románc jó néhány hétig tartott, s bár igyekeztek titkolni kapcsolatukat, előbb a teljes stáb, majd Uma is tudomást szerzett a viszonyról. A nádszálvékony színésznő először fontolóra vette: nem hagyja romba dönteni házasságát egy egyéjszakás kaland miatt és megbocsát férjének - ám amikor kiderült, hogy Ethan és Jen a forgatás alatt végig együtt voltak, Uma kiadta férje útját.

"Ethan nagyon ki volt készülve, mert mindig is úgy gondolta, hogy Quentin gyengéd érzelmeket táplál felesége iránt. Quentin és Uma már hosszú ideje barátok, és a Ponyavaregény óta valóban van köztük valami különös vibrálás. A Kill Bill stábja gyakran pletykált róluk Ethannek, aki ettől mindig indulatba jött. Quentin most attól tart, hogy őt is belekeverik a családi csetepatéba" - nyilatkozta egy magát megnevezni nem akaró forrás.

Tarantino (aki állítólag születésnapi ajándékként nyújtotta át Umának a Kill Bill forgatókönyvét, majd kerek egy esztendőt várt a film megrendezésével, hogy az akkor még állapotos színésznő játszhassa a főszerepet) megpróbál elhatárolódni a házaspár magánéleti problémáitól. A Rolling Stone magazinnak adott interjújában kifejtette: Uma a múzsája csupán, s bár "kapcsolatuk teljes" és harmonikus, "kizárólag barátság van köztük, semmi több".

A házaspárnak két gyermeke született: az ötéves Maya és az egyéves Roan. Bár a szülők különköltöztek, jelenleg nincs szó arról, hogy hivatalosan is érvénytelenítsék házasságukat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK