Vágólapra másolva!
Jerry Bruckheimer producer szimata legtöbbször nem csal: amibe pénzt fektet, várhatóan óriási siker lesz. A Karib-tenger kalózai című filmjével azonban még a várakozásokat is felülmúlta, így szinte magától értetődő, hogy belevág a folytatásba.
Vágólapra másolva!

A Karib-tenger kalózai a Disney stúdió újkori történetének egyik legnagyobb sikere: 125 millió dollárt fektettek be, és csak az amerikai mozik pénztárában majdnem 300 milliót kerestek vele. A világon eddig eladott jegyek 621 millió dollárt hoztak a konyhára, melyből 83 millió forintot a magyar nézők fizettek. (A Karib-tenger kalózai több héttel a premier után is az ötödik legnézettebb film Budapesten.)

Ekkora nyereségre még a producer, Jerry Bruckheimer sem számított, aki most is - mint majdnem mindig - ráérzett arra, hol keletkezett rés a filmkínálatban.

Ifjúsági kalandfilm rég nem futott a vásznon, és a műfaj hősei, a kalózok sem mutatkozhattak meg a legfiatalabb generációnak. Az ötlet azonban csak megalapozta a projektet, melyet végül a kiváló stáb - élén Gore Verbinski rendezővel - fejlesztett tökélyre. A Karib-tenger kalózai tehát szerencsés csillagzat alatt született: a gyártó cég, az alkotók és a szereplők is tehetségük legjavát tudták adni.

Minthogy pedig ők is szívesen fürödnek a dicsfényben, természetes, hogy újabb kísérletet tesznek a sikerre. Jerry Bruckheimer már meg is állapodott az első epizód íróival, Terry Rossióval és Ted Elliott-tal a második rész forgatókönyvének elkészítéséről, melyet ismét Gore Verbinski rendezne meg.

Johnny Depp - akit a szakma eddig is elismert, a szélesebb közönség azonban ilyen nagyra még sosem értékelte - már szintén aláírta a szerződést a folytatásra, akárcsak fiatal partnerei: Orlando Bloom és Keira Knightley. Ha a csapat gyorsan munkához lát, 2005-ben már mozikba kerülhet A Karib-tenger kalózai 2.