Vágólapra másolva!
George Clooney Skóciában kezdi az új évet, ahol a The Jacket című film forgatását irányítja. A sztár eredetileg csak producerként vett volna részt a munkálatokban, de miután a rendező, John Maybury hirtelen kiszállt a pojektből, kénytelen volt átvállalni a rendezői feladatokat is.
Vágólapra másolva!

Starks (Adrien Brody) az Öböl-háború veteránja, aki súlyos pszichés problémákkal küzd az esemény óta. Nem emlékszik például a gyilkosságra sem, amit elkövetett. Hogy visszanyerje mentális egyensúlyát, egy pszichiátriai kezelésre utalják be, ahol megismerkedik dr. Becker egyéni fejlesztésű kínzóberendezésével.

Ez dióhéjban a The Jacket című készülő film cselekménye, melyet George Clooney és Steven Soderbergh közös cége, a Section Eight karolt fel és tervez gyártani. A rendezői feladatokat egy brit filmesre, John Mayburyre bízták, a főszerepet pedig Clooney barátja, Mark Wahlberg kapta - ám mostanra mindketten kiszálltak a produkcióból.

Wahlberg visszalépése után az Oscar-díjas Adrien Brody került képbe, akinek ez lehet a nagy visszatérése. A magyar származású színész - aki Roman Polanski A zongorista című filmjének főszerepével aratott sikert - az elismerés után nehezen találta helyét a filmszakmában. Csak protokolleseményeken vett részt, a munkától viszont távol tartotta magát, mondván, hogy nem érkezett hozzá testhezálló felkérés.

Végül M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, Sebezhetetlen, Jelek) legújabb alkotásában, a The Village-ben vállalt el egy epizódszerepet, melyet hamarosan forgatni kezdenek. Ezután a The Jacket skóciai forgatási helyszínére utazik, ahol a fiatal brit színésznő, Keira Knightley (Csavard be, mint Beckham, A Karib-tenger kalózai) lesz a partnere.

A rendezői székbe végül maga George Clooney ül, aki tehát a film producere is egyben. A skóciai forgatás után a stáb tovább utazik Londonba, Walesbe és Romániába, ahol további jeleneteket vesznek fel.