Távol a mennyországtól, közel a tökéleteshez

A Pokolba a szerelemmel és a Kegyetlen bánásmód című hollywoodi filmekkel egy időben még egy retro-mű érkezett Magyarországra - mind közül a legkülönb. Todd Haynes műremeke tökéletesen idézi meg az '50-es évek melodrámáit, és még sokkal mélyebbre is megy azoknál.

Olyan, hogy mintacsalád, mintaférj, mintaházasság, mintafeleség talán nem is létezik. Távolról tűnik csak úgy, mintha minta lenne. Cathy (Julianne Moore) és Frank Whitaker (Dennis Quaid) házassága még azok számára is megtévesztő, akik a közelükben élnek. A kisváros meg van győződve arról, hogy családi életük éppolyan ragyogó és makulátlan, mint tisztes családi házuk. Ezért még azt az apró hibát is elnézik a bájos feleségnek, hogy "kedves a négerekkel" - ahogy a róluk cikket író újságírónő fogalmaz.

Aztán egy este Cathy minden asszony legostobább hibáját követi el: meglepi férjét a munkahelyén. Kis híján sokkot kap, mikor a résnyire nyitott ajtón keresztül Franket egy másik férfi karjaiban látja, amint az íróasztalon dévajkodnak. A gondosan csomagolt uzsonnás tasak a földön landol, Cathy pedig örül, hogy a liftig elbotorkál. Józan és megértő feleségként azonban pár óra múlva beszélgetést javasol, Frank pedig bűnbánatot mutat.

A mintaházaspár példamutató tettre szánja el magát: pszichiáterhez fordulnak, aki megígéri, hogy kigyógyítja Franket a kórból. A kúra ugyan gyötrelmes a férj számára, de megéri, hogy a család egyben maradjon.

Közben a feleség "négerek iránti kedvessége" egyetlen férfira, a kertészre (Dennis Haysbert) koncentrálódik, akiről kiderül, hogy intelligensebb, érzékenyebb, mint bárki a városból. Cathy tehát lassan már csak arra vágyik, hogy a társaságában legyen.

Cathy és Frank küzdelme azonban eleve halára ítéltetett. Frank nem szabadulhat homoszexualitásától, Cathy pedig nem győzheti le egymaga egy egész társadalom előítéletét. Mindketten el kell, hogy bukjanak, de Cathy az, aki a legtöbbet veszíti.

Forrás: SPI

Todd Haynes rendező leporolt és életet lehelt egy eltemetett műfajba, a melodrámába. A szó az utóbbi években egyet jelentett azzal, hogy szenvedő (netalán szenvelgő) embereket kell nézni másfél órán keresztül a vásznon. Elmentek már azok, akik tudták, hogyan kell melodrámát készíteni érzelgősség nélkül. A műfaj nagymesterét, Douglas Sirköt (aki Haynes példaképéül szolgált a film készítése közben) saját korában sem ismerték el, és az utókor is csak mérsékelten értékelte. A túlcsorduló érzelmektől irtózó Rainer Werner Fassbinder tekintette csak mesterének.

Haynes pedig megmutatta, mit jelenthet a melodráma ma. Történetmesélést a kötelező irónia, cinizmus nélkül. Csak annyit mondani, amennyi éppen szükséges. A Távol a mennyországtól komoly odafigyeléssel mutatja be egy asszony felnőtté válását. Kicsit sem giccses, és egy percre sem unalmas. Van benne ugyanis valami, ami a legtöbb filmből hiányzik: titok.

A titok, amit nemcsak a rendező, hanem a színészek is őriznek. Ettől lett alakításuk olyan vibráló, nyugtalanító, pattanásig feszült. Az emóciókat csak szűk réseken eresztik ki, sosem ömlengenek. A Cathy szerepéért Oscar-díjra jelölt Julianne Moore, a többszörös díjazott Dennis Quaid és a kiváló Dennis Haysbert lenyűgöző jellemrajzot tár a néző elé, és tökéletes egységet alkot az '50-es éveket megidéző miliővel.

Gy. D.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK