Vágólapra másolva!
Oszama bin Laden egyik bátyja, a Svájcban élő Jeszlam, sikeres üzletember, akinek szenvedélye a film. 2001 óta nemcsak rajongója, hanem támogatója is a filmművészetnek, amelybe Fellini egykori asszisztense vonta be. Bin Laden pénzéből többek között Lars von Trier is dolgozik.
Vágólapra másolva!

Az Almaz Film Production két vezetője, Gerald Morin és Jeszlam bin Laden minden hétfőn leülnek egymással egy kávéra, és az üzleti tervek egyeztetése keretében megbeszélik, ki milyen forgatókönyvet olvasott az elmúlt héten. "Gerald felelős az Almaz napi működéséért, én pedig - mivel rettentően érdekelnek a filmek - a filmjeink készülését felügyelem" - magyarázza Jeszlam bin Laden.

A két producer meglehetősen eltérő utat járt be, míg 1994-ben össze nem találkozott a genovai filmfesztiválon. Jeszlam a tehetős Mohammed bin Laden fiaként jött a világra, és 29 lány-, valamint 25 fiútestvérrel osztozott az atyai örökségben. Öccsei közül kétségkívül Oszama lett a legismertebb, akivel Jeszlam édesapja 1968-ban bekövetkezett haláláig nem is találkozott. Később se gyakran.

"Összesen háromszor látták egymást, utoljára 1981-ben, amikor a bin Laden család összegyűlt, hogy együtt ünnepelje a ramadan első napját" - meséli Morin. Jeszlam ekkor már a családi vállalkozás, a Saudi Investment Company élén állt, és csak gyerekkori emlékei között őrzött szép pillanatokat a filmkészítés öröméről. "13-14 éves korom környékén kaptam az első kamerámat, egy Super 8-ast. Akkoriban készítettem vele néhány rövidfilmet a családomról és az oszálytársaimról. Még westernt és bankrablást is forgattunk" - emlékszik vissza.

Később csak nézőként élhette ki a film iránti rajongását, és leginkább az európai alkotások ragadták meg. Elmondása szerint élete legfelkavaróbb filmélménye Lars von Trier munkásságához kötődik: a Táncos a sötétben és a Hullámtörés tett rá katartikus hatást. Ugyanakkor az amerikai mesterek előtt is leborul, kedvencei közé tartozik Spielberg Schindler listája című műve, Woody Allentől a Manhattan, Stanley Kubrick szinte minden filmje és az örök klasszikus Aranypolgár. A fiatalok közül Tarantinót becsüli a legtöbbre.

Gerald Morin ezzel szemben egész életét a filmiparban töltötte, méghozzá a legnagyobb mester mellett: ő volt Fellini asszisztense a Róma, az Amarcord és a Casanova című filmek készítésében

1994-ben tehát a két férfi megismerkedett egymással Genovában, és Morinnak sikerült rávennie bin Ladent, hogy szponzorálja a fesztivál egyes kezdeményezéseit. Később barátokká váltak, és 2001 áprilisában megalapították közös cégüket, az Almazt.

Azóta hat film gyártásában vettek részt, melyek közül többet is Bin Laden kedvenc rendezője, Lars von Trier készített. A dán alkotó következő munkáját, a Manderley-t - mely a Dogville-trilógia következő epizódja lesz, és az amerikai rasszizmus témáját dolgozza fel - szintén az ő cégük segíti. De a közeljövőben gyártanak egy dokumentumfilmet is, mely egy svájci orvos csoport történetének jár utána, amelynek tagjai a német csapatokat segítették a II. világháborúban.

Mindezen alkotások stáblistáján azonban nem jelenik meg bin Laden neve, ahogy a már elkészült filmek vége-főcímében sem volt olvasható. Az üzletember azonban tagadja, hogy ez összefüggésben volna azzal, hogy féltestvére, Oszama hírhedtté tette a bin Laden nevet szerte a világban. "Az Almaz Film Productiont 2001. szeptember 11-e előtt alapítottuk, és a nevem akkor se és később se jelent meg a vásznon."

Morin ugyan megpróbálta rávenni egyszer, hogy a nyilvánosság előtt is vállalja a tevékenységét, de bin Laden hajthatatlan volt. "Jeszlam nem rendelkezik hatalmas egóval. Nem mintha szégyellné a nevét. 2001-ben tervbe vette azt is, hogy egy ruházati céget alapít, melynek a bin Laden márkanevet adja, de szeptember 11-e után erről le kellett tennie. Egy jótékonysági alapítványt viszont működtet a nevével. Szeretné tisztára mosni a család becsületét azután, hogy az öccse lerombolta azt."

Az ikertornyok leomlása után még nyilatkozatot is közzétett, melyben elhatárolta magát Oszama tetteitől. Ez azonban természetesen nem sokat változtatott a helyzetén. A filmforgalmazók minden bizonnyal hálásak neki, hogy továbbra is csak anonim támogatója a produkcióknak.