Will Smith, a szerelmes szélhámos

Két folytatás (a Men In Black II és a Bad Boys II) után Will Smith most végre új oldaláról mutatkozik meg: egy romantikus vígjáték főszerepét vállalta el, melyet a Mindenütt nőt jegyző Andy Tennant rendez.

Will Smith igazából két évvel ezelőtt csapott le a Last First Kiss (Az utolsó első csók) című forgatókönyvre, melyet produkciós cégén keresztül tervezett gyártani a Columbia Pictures égisze alatt. Akkoriban azonban az Ali, majd a Men in Black II című filmekkel volt elfoglalva, majd leforgatta a Bad Boys második részét is. Most végre jutott arra is ideje, hogy nekilásson a régi projektnek, melyet időközben átdolgoztak.

A romantikus vígjáték egy olyan férfiról szól, aki különleges szolgáltatást nyújt kuncsaftjainak: azt ígéri, hogy három randevú során összehozza őket életük párjával. Egy újságírónő bejelentkezik hozzá, hogy leleplező cikkben tárja fel a férfi szélhámosságát. A cselekmény ezzel várható fordulatot vesz...

A Last First Kiss rendezését Andy Tennant vállalta, akinek legutóbbi munkája, a Mindenütt nő (Reese Witherspoonnal) nagy sikernek bizonyult. A női főszerepre ezúttal Eva Mendest szemelte ki, azt a latin dívát, akinek karrierje egyre magasabbra ível Hollywoodban. Éppen ezért egy akadály gördült a márciusra tervezett forgatás elé: Mendes előbb Colin Farrell-lel forgat, és csak azután ér rá Will Smithék alkotására. 

A probléma egyelőre megoldatlan, így az is lehet, hogy Mendes helyett egy másik színésznő játssza majd a szerepet. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK