Az élet teljessége - a mozaik-film

Vágólapra másolva!
Mindannyian Robert Altman köpönyegéből bújtak ki: Paul Thomas Andersontól Todd Solondzig, Richard Curtistől Fliegauf Benedekig. A felsorolt rendezők mindannyian kísérleteztek az úgynevezett mozaik-film műfajával, melynek cselekménye sok szálon fut, szereplői azonban csak laza viszonyban állnak egymással. A társadalmi rétegeken átívelő emberi kapcsolatok pontos korrajzot festenek, és néhány jeleneten keresztül egész sorsokat mutatnak be.
Vágólapra másolva!

A Rövidre vágva kezdő képsoraiban Los Angelest látjuk felülnézetből: molyirtó permettel szórja tele a várost néhány felette cirkáló helikopter. Hamarosan alászáll a rendező, és megmutatja a mikroközösségekben vergődő szereplőket is, hogy aztán a film végén egy természeti jelenséggel (a földrengés által) újra kicsivé és arctalanná váljanak, és eltűnjenek a metropolisz rengetegében.

A köztes három órában azonban mindent megtudunk róluk. Tíz család története bontakozik ki előttünk, és bár - ha igazságos az elosztás - mindegyikre csak 20 perc jut, nem marad hiányérzet a nézőben a sorsukkal kapcsolatban. Talán ez az, amit Robert Altman először vitt véghez tökéletesen a filmtörténet során: néhány jelenettel tudta lefesteni emberek sorsát, és néhány sorson keresztül egy város, egy ország, egy korszak állapotát.

Két hűtlenségtől rogyadozó házasság, egy családi tragédia, három hobbi-horgász megdöbbentő zsákmánya, egy telefonos szexet unottan szolgáltató kismama és egy elrontott anya-lánya viszony - csak néhány pillanatkép, mely sokat tud mondani alapvető problémáinkról: féltékenységről, félelemről, fájdalomról, békülésről, szomorúságról és halálról. Robert Altman pedig olyan biztos kézzel tartja a különböző szálakat a kezében, mint bábművész a marionette figurák zsinórjait.

Az idős mester a '70-es évek óta szinte kizárólag tablókép-szerű filmeket készít: 1975-ben a Nashville című alkotással kezdte, mely a zenepiart leplezte le, majd 1992-ben folytatta a The Player című filmmel, mely Hollywood világát mutatta be, ezután következett a Pret-a-Porter a divat-diktátorokról, '96-ban a Kansas City a jazz nagy alakjairól, majd a Gosford Park a századeleji brit arisztokráciáról és kiszolgáló személyzetéről. (2004-re elkészül továbbá a The Company a balett táncosokoról, 2005-ben pedig mozikba kerül a The Paint a műkereskedők társadalmáról.)

A felsorolt művek készítése során Altman kidolgozott egy sajátos technikát, mely arra ösztökéli a nézőt, hogy folyamatosan koncetrált figyelemmel kövesse a vásznon megjelenő figurákat. A sokaságból ugyanis nem különíti el a hang felerősítésével azokat, akiket épp fontosabb szereplőknek szán, hanem a nézőra bízza, hogy ki érdekli jobban. A hangzavarból így a közönségnek kell szelektálnia.

Altman művei közül a Rövidre vágva annyiban kivételt képez, hogy nem a közeg, csak a lakóhely köti össze a szereplőket, akik ezáltal a társadalom különböző rétegeit fedik le. Altman követői ehhez a koncepcióhoz tartották magukat.