A király visszatér - szünettel

A Gyűrűk Ura-trilógia befejező epizódja, A király visszatér című film olyan hosszúra sikerült, hogy a világon mindenütt szünetet iktatnak majd be a vetítésébe. Így ha valaki este hatkor ül be a három és fél órás műre, tízkor távozik a moziból.

Nem gyakori, hogy egy film vetítési gyakorlatát a forgalmazó cég előírja, AGyűrűk Ura-trilógia záró epizódjával kapcsolatban azonban a Warner Village vezetői erre vállalkoztak. Úgy döntöttek, mindenkinek jobb lesz, ha a három és fél órás A király visszatér című filmet egy szünet szakítja meg, mely alatt a közönség felállhat a székekből, és szusszanhat egyet. Így tehát a program csaknem négy órát tart majd.

Erre még a Titanic esetében sem volt példa, pedig annak hosszúsága is meghaladta a három órát. A király visszatér című filmet forgalmazó Warnner Village Cinema vezetői azonban nem aggódnak: szerintük így mindenkinek kényelmesebb lesz. A legtöbb visszajelzés számukra azt mutatja, hogy mindenki elfogadja, sőt, támogatja a javaslatukat. A filmet Magyarországon január 8-án mutatják be a mozikban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK