Garfield életre kel

Vágólapra másolva!
Jim Davis valószínűleg maga sem sejtette, hogy 1978-ban megalkotott figurája, Garfield kultuszhőssé válik. A kövér és lusta macska 25 éve fanyalog a helyzetén, és ezen június 18-ától már a mozik közönsége is nevethet.
Vágólapra másolva!

Garfield eddig csak az újságok hasábjain és a tévéképernyőn jelent meg, pedig szinte magától értetődő az ötlet, hogy játékfilm főszereplője legyen. Hollywood egyik legnagyobb filmstúdiója, a 20th Century Fox 2002-ben döntötte el, hogy mozivászonra varázsolja Jim Davis teremtményét.

A Garfield című film még nem készült el teljesen, de az előzetese már megtalálható az interneten. Ebből kiderül, hogy az alkotók egy divatos számítógépes effekttel lehelltek életet a figurába, mely így élethű mása lett egy macskának. Az eredeti rajztól azonban jelentős eltérések fedezhetők fel rajta, a szeme például kék, nem pedig apró fekete pötty - ahogy Davis megrajzolta. Hangját az amerikai változatban Bill Murray kölcsönzi.

A film cselekménye hiteles tömörítése Garfield mindennapjainak: a történet kezdetén ádáz harcot vív Ubullal, a kutyával közös gazdájuk kegyeiért. Legszívesebben kiűzné őt a házból, hogy Jon figyelme csakis őrá hulljon. Amikor azonban Ubult elrabolja egy gonosz állatidomár, Garfield új érzelmet fedez fel magában. Hirtelen a felelősség terhe kezdi nyomni a vállát, és úgy érzi, neki kell kiszabadítania Ubult.

A rövid előzetesből kiderül az is, hogy az animációs technikával életre keltett állatok partnerei valódi színészek, Jon szerepében például Breckin Meyer, a Cool túra című film főszereplője tűnik fel (aki Meg Ryan öccsét játszotta a Kate és Leopold című filmben), Jon és Garfield rajongásának tárgypedig Jennifer Love Hewitt játssza. 2004. június 18-ától azonban minden kiderül: ekkortól lesz látható a teljes alkotás.