Elindult a Sorstalanság forgatása

Vágólapra másolva!
December 15-én elindult minden idők legdrágább magyar filmjének, a Sorstalanságnak a forgatása. A Koltai Lajos rendező vezette stáb hétfőn és kedden budapesti külsőkkel kezd, míg a hét hátralevő részében műtermi felvételek következnek a Róna utcai filmgyárban - tájékoztatta a filmhut Barbalics Péter producer. A gyártó Magic Media vezetője elmondta, hogy a decemberi egy hét csak bemelegítés a nagy menetre, hisz január 19-én kezd újra forogni a kamera, s ettől fogva egyhuzamban lenyomják a felvételeket április elejéig.
Vágólapra másolva!

A kora tavaszi etapban Budapest mellett Dunaújvárosra, Paksra és Piliscsabára költözik a stáb, hogy végül az utolsó hetet Németországban zárják, ugyanis a koprodukciós német alapítvány csak úgy áldozott pénzt a filmre, ha annak egy részét az országon belül költik el. Barbalics ezt egyáltalán nem bánja, hisz a Drezda felé vezető úton a koncentrációs tábor felszabadítását követő menetelést fogják fölvenni, s ehhez szükségeltettek is az autentikus helyszínek.

"Magyar filmnek még nem volt ekkora díszlete" - mesélte a producer, hiszen Piliscsabán és Fóton egy teljes haláltábor mását építették föl barakkokkal, szögesdrótokkal és őrtornyokkal. Ugyanakkor szerencsésen sok eredeti helyszínt és utcákat sikerült találni a stábnak a magyar városokban is. Természetesen nem minden településrészletet tudnak egy az egyben korhűen felhasználni, ezért digitális trükkökkel fogják a hiányzó utcarészeket meghosszabbítani vagy épp a mai korra jellemző nyomokat eltüntetni. Számítógépes látványtervezést azonban emellett is széles körben fognak alkalmazni, így tudják megoldani például az éjszakai bombázás jelenetét, illetve egy speciális, még kísérleti fázisban lévő eljárással próbálnak meg archív anyagokat a forgatási felvételekkel összevegyíteni. A trükköket a német partner Euroarts posztprodukciós cége fogja legyártani.

A forgatás áprilisi befejezését 2-3 hónapos vágási periódus követi Magyarországon, majd - szintén a koprodukciós pénzek miatt - Berlinben folytatódnak az utómunkák. Ennio Morricone a nyár végén érkezik Budapestre, hogy fölvegyék a film zenéjét, s ezt követhetik a hangi és a fent említett nagy igényű trükk-utómunkák, a tervek szerint 2004 novemberi befejezéssel.

Nemzetközi csapat, magyar nyelv

A nagy vállalások a produkció más dimenzióit is jellemzik, hisz mintegy 80-100 fős magyar-német-angol stábot foglalkoztat a Sorstalanság, valamint körülbelül 150 színészt és 12 ezer statisztát. Az epizódszerepekben olyan ismert magyar színművészek tűnnek majd föl, mint Bán János, Haumann Péter, Schell Judit vagy Benedek Miklós. A 3 ezer jelentkezőből kiválasztott főszereplő fiú kilétét továbbra is titokban tartja a producer, s legalább a forgatás végéig szeretné az inkognitóját megőrizni a médiával szemben, hogy csak a színészi feladatára koncentrálhasson.

Forrás: MTIForrás: MTI
Koltai Lajos és Pados Gyula helyszínkeresés közben a paksi téglagyárban

Nagy meglepetést keltett a szakmában, mikor bő egy hónappal ezelőtt publikussá vált, hogy a posztra várt nemzetközi tekintéllyel szemben a fiatal generációhoz tartozó Pados Gyulát választották a Sorstalanság operatőrévé, aki az Állítsátok meg Terézanyut! két forgatási szakasza közt veszi kézbe a kamerát. "Sutyi (Koltai Lajos) tökéletes partnernek érezte Gyulát, ugyanis olyan szakembert kellett találnunk, aki nemzetközileg talán még elismertebb, mint itthon, hisz már számos külföldi produkciót fényképezett, de ugyanakkor a főszereplő fiú miatt alapvető szempont volt az is, hogy beszélje a magyar nyelvet" - indokolta a választást Barbalics Péter.