2003 a moziban

Kockázat és biztonsági körök - Hollywood mérlege kiegyensúlyozott a 2003-as év végén. Európa ráállt a vígjátékokra, minden ország - köztük a miénk is - kitermelte a maga filmsikerét. Elmentek az amerikai film aranykorának legnagyobb alakjai - és visszatérőben a '90-es évek sztárjai. Áttekintettük az elmúlt év filmes eseményeit. 

Ha az idei év nem is volt olyan sikeres Hollywood számára, mint a tavalyi esztendő, azért panaszra nem lehet oka a nagy filmstúdiók vezetőinek. A folytatásokban ugyan legtöbbször csalódniuk kellett, de ez talán ráébresztette őket arra, hogy érdemes vállalni a kockázatot, és új ötletekkel bombázni a közönséget. Idén ugyanis azok aratták le a babérokat, akik merész vállalkozásba fogtak.

Az év elején Eminemnek sikerült leginkább meglepnie a közönséget, akinek 8 mérföld című filmje meglehetősen távol állt a könnyűzenei előadók szokásos filmes debütálásától. Igaz, ebben nagy szerepet játszott Curtis Hanson rendező (Szigorúan bizalmas, Wonder Boys - Pokoli hétvége), aki realisztikusan ábrázolta a rapper közegét, lehetőségeit, és fejlődésének történetét - és ennek megfelelően komoly alakítást várt el a főszereplőjétől. A 8 mérföld-et tehát díjazták a kritikusok és imádta a közönség: a 41 millió dolláros produkció 116 millió dollárt keresett az Egyesült Államokban, és ugyanennyit külföldön.

Szintén a kockázatvállalásnak köszönheti sikerét a Pixar Animációs Stúdió, mely sosem nyúl régi meséhez, mindig a saját történeteivel szórakoztat. Idei remekműve, a Némó nyomában mulatságos epizódokkal tarkított cselekményt dolgozott fel, melynek tanításait és humorát a legkülönbözőbb korosztály is magáénak érezhette. A módszer bevált: a Némó nyomában minden idők legsikeresebb animációs alkotása lett, mely csaknem 490 millió dollárt hozott a kornyhára.

Jerry Bruckheimer producer ritkán nyúl mellé - ezúttal sem tévedett. A Karib-tenger kalózai című filmje egy régi műfajt elevenített fel: az ifjúsági kalandfilmet, azon belül is a kalóz-legendákat. Az alkotás sikerét mindenekelőtt a rendező, Gore Verbinski biztos mesterségbeli tudása, és az egyik főszereplő, Johnny Depp lehengerlő alakítása garantálta. Sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azóta a teljes stáb leszerződött a folytatásra.

Európa mindeközben hadat üzent Hollywoodnak és elmélyült művészfilmek helyett vígjátékokkal próbálta visszacsábítani a közönségét. A franciák rukkoltak elő először egy nézőcsalogató produkcióval, és a Taxi-sorozat harmadik része teljesítette is küldetését. Luc Besson producer pedig vérszemet kapott, és Amerika meghódítására vállalkozott: már forgatják is a Taxi hollywoodi változatát.

 

A németek mindeközben saját múltjukon kacagtak, és Európa többi országát is megnevettették a Good bye, Lenin! című filmjükkel. A berlini fal leomlásának korszakát felidéző alkotást 6 és fél millió német látta, és a britek közül is többen voltak rá kíváncsiak, mint bármely más német produkcióra valaha. Az NDK-s relikviák és az édesbús történet nálunk is sikert aratott, és az európai filmszakmát is elbűvölte: az év utolsó nagy díjkiosztóján, az Európai Filmdíj gáláján hat szobrot vitt el.

Decemberre a britek is bejelentkeztek egy vígjátékkal, sőt egy erős hajrával le is körözték vetélytársaikat. Az Igazából szerelem című filmjüket a romantikus komédiák nagymestere, Richard Curtis írta és rendezte, főszerepeit pedig a Szigetország legnagyobb sztárjai játszották. Az Igazából szerelem nemcsak Európában, de a tengerentúlon is tarolt, és még mindig nem zárta be a kasszát. 

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK