A király diadala - nem csak Középföldén

Vágólapra másolva!
Sok országban már őrjöngve tülekednek a rajongók, hogy jegyet szerezzenek A Gyűrűk Ura-trilógia befejező epizódjára. Természetesen az Egyesült Államokban is A király visszatér vezeti a nézettségi toplistát, Magyarországon azonban még várni kell kicsit az alkotásra. Nálunk egyelőre egy másik trilógia, a Kémkölykök befejező része arat.
Vágólapra másolva!

Se sokkal többen, se sokkal kevesebben nem döntöttek úgy, hogy az év legszebb ünnepén - és a körülötte lévő napokon - a mozikban kívánják kipihenni fáradalmaikat. A budapesti mozik látogatottsága átlagosnak mondható december utolsó előtti hetében. Csupán annyi változást történt az év többi időszakához képest, hogy a gyermek- és családi filmek most jobb eredményt érhetnek el. A top 10-es a lista műfaji összetétele azonban így is meglehetősen színes.

Az élen Robert Roriguez 3 dimenziós kalandfilmje, a Kémkölykök 3-D - Game Over szerepel, mely már a múlt héten is tömegeket vonzott a nézőtérre. A mexikói rendező azonban egy másik alkotásával, a Kémkölykök-nél sokkal véresebb Volt egyszer egy Mexikó című filmmel is az élbolyban van, mely szintén egy trilógia lezárásának tekinthető. Az El Mariachi és a Desperado után végül minden szereplő meghal - kivéve az Antonio Banderas alakította magányos zenészt.

A lista második helyén régóta trónol egy romantikus vígjáték, az Igazából szerelem, mely kimondottan a karácsonyt övező érzelmi túlfűtöttségre apellál. Úgy tűnik, a brit Richard Curtis számításai beváltak, és az emberek valóban ki vannak éhezve a szép és egyszerű történetekre. Sikerét azonban legalább ennyire köszönheti a sztárparádénak, mely még a hollywoodi filmek szereposztását is felülmúlja.

Sas Tamás viszont Antal Nimródot körözte le, akinek Kontroll című filmje háttérbe került az Apám beájulna premierje óta. A lényeg azonban, hogy a budapesti mozik 10 legnézettebb alkotása között két magyar film is szerepel, és vélhetően ezzel együtt erősítik a jövő évben bemutatásra váró új magyar filmeket.

Az akciókrimi műfaját ezen a héten a Hóhatár - A félelem felpörget című európai koprodukció képviseli, a bűnügyek egy másik válfaját pedig a Lépéselőny című amerikai thriller. Hogy mindkettő csak a lista vgén szerepel, az nyilván a szezon eltérő hangulatával is magyarázható - az alkotások színvonala mellett.

Ha egy film gyengére sikerül, még az sem menti meg, hogy műfajának megfelelő időben kerül vászonra: a Bolondos dallamok - Újra bevetésen című gyerekfilm sereghajtóként szerepel ezen a héten.