Tabukat feszeget a vágatlan Bertolucci-film

Vágólapra másolva!
Az egyik nagy filmstúdió vakmerő lépésre szánta el magát azzal, hogy bemutatja Bernardo Bertolucci The Dreamers című filmjének vágatlan változatát. Az alkotás a szigorú NC-17 besorolást kapta, s ezzel hat év óta az első film, amelyben ennyire merész képek láthatóak.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi film, amely NC-17-es besorolást kapott, az 1997-es Bent volt, amely a homoszexuálisok helyzetét mutatta be a nácik uralma alatt. Az NC-17 jelentése No Children under 17, vagyis, 17 éven aluliak semmiképpen nem tekinthetik meg a filmet. Az NC-17 a szigorúsági sorrendben az R és az X kategória között van, azonban míg az X kategóriát leginkább a pornográf alkotások kapják, addig az NC-17 a komolyabb filmek sajátja.

A február 6-án bemutatásra kerülő The Dreamers-ben teljes férfiúi meztelenség és részletesen ábrázolt szexuális tartalom jelenik majd meg.

"A The Dreamers vágatlan változata végre bemutatásra kerülhet az Egyesült Államokban is" - írta Bertolucci egy közleményben. "Több szempontból is megkönnyebbültem, hogy a terjesztőnek olyan a látásmódja, hogy megteszi ezt. Végül is egy orgazmus sokkal jobb, mint egy bomba."

Az 1968-ban Franciaországban játszódó történet három diák kapcsolatát mutatja be. Az Eva Green által alakított Isabel és testvére Theo (Louis Garrel) meghívják házukba az amerikai Matthewt (Michael Pitt), s így hármasban kísérleteznek érzelmeikkel, s szexualitásukkal, miközben igen kimerítő játszmákat is folytatnak egymással.

Az Isabell szerepében látható Eva Green sokak szerint az idei év Keira Knightleyja, vagyis nagy felfedezettje lesz. A 24 éves lány egy francia színésznő és egy svéd fogorvos házasságából született, s Bertolucci filmjében debütál a mozivásznon.

Forrás: Budapest Film
Michael Pitt, Eva Green és Louis Garrell

A film szigorú besorolásával kapcsolatban Steve Giulia, a Searchlight terjesztő cég egyik vezetője elmondta: "a cég menedzsmentje részletesen átnézte az NC-17-es besorolással rendelkező filmeket, s úgy találtuk, hogy nem igazán használják ezt az értékelési formát. Számos filmben látható hasonló tartalom, amelyeket nem sújt egyetlen cenzúrázási kategória sem, így csupán a közönség reakcióját szeretnénk ezzel tesztelni."

Az elmúlt években olyan filmek kapták meg ezt a besorolást, mint a Henry és June, illetve a szexuálisan túlfűtött Showgirls.

A legtöbb stúdió azonban azért tartózkodik az NC-17-es filmek gyártásától, mert számos újság nem jelenteti meg az ilyen besorolású művek hirdetéseit, s több mozi- és videotéka-lánc nem forgalmazza ezeket. Korábban a Miramax ezért nem forgalmazhatta saját filmjeként Larry Clark Kölykök című alkotását, amelynek bemutatására egy különálló céget, a Shining Excalibur Filmst kellett létrehozni.

Giulia szerint egyelőre nem gördültek hasonló akadályok a Bertolucci-film bemutatójának útjába. A legtöbb forgalmazó a rendező tehetségét szem előtt tartva kezeli majd a filmet. Bertolucci 1973-as Utolsó tangó Párizsban című filmje az NC-17-es kategóriát megelőző X besorolást kapta, amelyet majdnem kizárólag csak szex- és pornófilmek kapnak. Ennek ellenére az Oscar-díjas Éjféli cowboy is ilyen elbírálás alá esett.

A The Dreamers-t január 20-án mutatják be először a Sundance Filmfesztivál résztvevőinek, a magyar mozikban októbertől láthatjuk.